Cím: Dracorandum
Szerző: Zsuzsee
Kategória: HP
Szereplők: Draco M.
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: slash, szereplő halála, angst

o0o0o0o0o0o0o

„Hamisan lebben a függöny a szélben,
élesen csillog a hajnali árny.
Fémszínű penge feszül egy idegen kézben,
de nem mozdul, vár...”

Tekintete hideg volt, ahogy a folyosón lépkedett.

Mindenki félt tőle.

Barátai sosem voltak. Csak érdekből. Felszínes, züllött kapcsolatok. Csak ő volt igazi.

Aki nem ment arrébb, félrelökte.

Elesett? Hát átlép rajta.

- Kotródj innen. – A megszokott mondat.

A szobájába érve ledobja páncélját, pizsamába bújik, s behúzza a függönyt az ablakban. Már senki sem látja.

Leveszi álarcát, a dölyfös tekintetet, s a csíkban beszűrődő holdfény megvilágítja fakóbarack arcát, sápadt, szürke szemeit, lefelé görbülő ajkát.

Kibontja szőke haját, s az szétterül a vállán.

Herceg ő. Egy szomorú herceg.

Miért nem szerette őt soha senki? Alig néhány ember. Csupán három.

Lehetett volna másképp? Biztosan nem.

Ő erre született.

Magányra és sötétségre.

Egyedül hordozza terheit. Nehéz már a szíve.

Nem bírja tovább.

A vaspánt lehullni látszik.

Halkan serceg az ódivatú penna.

Blaise!

Az egyetlen barátom voltál, gyermekkorom óta. Tudom, hogy most ha itt lennél, fenékbe billentenél. Mindig számíthattam rád, együtt nevettünk, közösen sírtunk, nem álltak közénk titkok. Ez csak a felszín. Kegyes hazugság. Bízom benned és tudom, meg fogsz érteni. Szeretem őt, de nem megy... A Sötét Oldal húz, és én nem bírom. Fáj, és félek...
Így lesz a legjobb.

Harry!

Szeretlek, és mindig szeretni foglak. Túl kevés időnk volt együtt, szerelmem. Ha tehetném, visszaforgatnám az időt, és mindent másképp tennék. Egyek vagyunk, és leszünk mindig. Egyért harcoltunk: önmagunkért. Talán ez hozott minket ilyen közel egymáshoz. Bocsáss meg, kedvesem, és kérlek, sose ejts könnyeket értem, egy kárhozott, gyenge lélekért.
Így lesz a legjobb...

Apám!

Sosem szerettél, cska érdekből. Neveltél a rosszra, a sötétre, hogy hogyan legyek Malfoy. Sosem lehetett saját akaratom, de ez nem a te hibád. Én nem voltam elég erős. Sajnálom,hogy nem lettem az, akit szerettél volna.
Most pedig, elkövetem majd életem legmalfoytalanabb tettét, de azt hiszem, így lesz a legjobb.

Drága Édesanyám!

Szeretlek.
Ne sírj.
Így lesz a legjobb.

A borítékot az asztalra helyezi.

Leül a földre, és vár.

Egy kést vesz elő.

Lassan siklik a holdezüst tőr.

Már nem is fáj...

×

Másnap reggel a Malfoy-kúria lakói Narcissa sikoltására ébredtek.
A szobába rohanó Lucius tanúja lehetett a pillanatnak, amint zokogó kedvese a saját fia vérében térdelve öleli magához az élettelen testet.

Reszkető kezében egy összegyűrt borítékkal.