Cím: Mindig
Szerző: Zsuzsee
Kategória: A fiúk a klubból, Britin
Szereplők: Brian Kinney, Justin Taylor, más szereplő
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: durva nyelvezet, slash

AN: songfic (zene: Sing Sing - Mindig)

o0o0o0o0o0o0o0o

„Nézem a várost az ablakon át

  Nézem a jéghideg éjszakát

  Látom a szürke fényeket...”

Brian kilépett a Kinnetik ajtaján, és egyenesen autójához sietett. Justin már biztosan otthon van, neki pedig ma nem kell bemennie a Babylonba, mert az új segítője, Jeremy – akit Brian magában csak az „önmagáról sokat képzelő keddi dugás”-nak hívott -, megígérte, hogy ma egész éjszaka bent lesz.

Csodás.

Brian beült autójába, és elfordította a kulcsot. A motor barátságosan morgott, ő pedig megpaskolta a műszerfalat.

-          Jól van öreg, mehetünk haza.

„A holnap álmait álmodom

  Azokat az órákat átkozom

  Amikor nem vagy itt velem...”

Miközben hazafelé tartott, meglátott egy virágboltot, és akaratlanul is Justin jutott eszébe. Amikor tegnap büszkén mutatta legújabb rajzát, ami liliomokat ábrázolt.

-          Szépek, ugye? – kérdezte a szőke, és kedvtelve nézegette a papírlapot. – Szeretem a liliomokat. Olyan gyönyörűek az ívek, a színei, és a hangulata...”

Nevetségesen romantikus gondolatok egy örök álmodozó, naiv kisfiútól – gondolta akkor Brian, de most szinte öntudatlanul fékezett le a virágbolt előtt.

Arra eszmélt fel, hogy egy barátságos fiatal lány áll előtte.

-          Segíthetek, uram?

Brian megrázta a fejét, és a lányra nézett.

-          Liliom. – Csak ennyit tudott kinyögni, de a lány elmosolyodott, és a pult előtt álló vázára mutatott.

-          Csináljon egy hatalmas csokrot, legyen szép, de ne giccses.

-          A barátjának tetszeni fog – mondta a lány, miközben elgondolkodva felemelte a vázát. – Mindet beleteszem, azt hiszem.

-          Tegye. Miből gondolja, hogy barátom van?

A lány felnevetett.

- Uram, ez itt a Liberty Avenue. Soha tisztességes hetero nem járt még a boltomban.

„Csak annyit kérek tőled

  Hogy mindig itt legyél...”

Brian elégedetten szemlélte a csokrot. A virágos lány nagyszerű munkát végzett, a narancssárga liliomok büszkén szegték fel fejüket, és tekintettek az őket csodálókra.

Miközben kulcsaival babrált, hirtelen furcsán érezte magát.

Virágot vett? Justinnak?

Furán... Jó érzés.

Kinyitotta az ajtót, és belépett a lakásba. Justin a kanapén ült, és összehúzott szemmel rajzolt valamit. Az ajtócsukódásra felkapta fejét, és elmosolyodott, mikor meglátta a férfit. 

-          Szia.

-          Szia – köszönt vissza Brian. Letette táskáját, és a virágot a konyhapultra fektette. Justin már újra a rajzára figyelt, így Brian, miután levette zakóját és nyakkendőjét, a virággal a kezében leült a szőke mellé a kanapéra, és orra elé tolta a liliomokat.

-          Szép csokor. Kitől van?

-          Senkitől – mondta a férfi. – Neked vettem.

-          Mi? – hökkent meg Justin. – Nekem? Virágot? Te?

Brian bólintott. – Olyan hihetetlen?

-          Bocs, de igen – vigyorgott Justin. – Nem szokásod az efféle nevetségesen romantikus megnyilvánulás.

-          Ismerős mondat – sóhajtott Brian, és felállt. – Akkor kidobom.

-          Ne! – ugrott fel Justin. – Gyönyörű ez a csokor. Köszönöm – mondta, és csókot lehelt a férfi szájára. – Vázába teszem.

-          Ráér. – Brian ledobta a virágokat a kanapéra, és magához húzta a szőkét. Szenvedélyesen csókolta, ujjaival a tarkóján babrált. Justin átkarolta a nyakát, és a hálószoba felé húzta a férfit.

„Mikor itt vagy, megszűnik a külvilág

  Csak az idő rohan tovább

  Bárcsak megállíthatnám

  Mert annyi minden van még

  Amit tudnod kell

  Amit még sohasem mondtam el...”

Egymást átkarolva feküdtek az ágyon.

-          Brian...

-          Hm?

-          Anyám ma felhívott.

-          Mily váratlan fordulat – gúnyolódott a férfi. – Mit akart anyuci?

-          Elköltözik.

-          Juhéj. Messzire?

-          Franciaországba. Azt kérte, menjek vele Párizsba.

-          Mami fél a nagyvárosban? Csúnya Párizs...

-          Brian, nem érted. Anya azt akarja, költözzek el én is. Vele. Párizsba.

„Te vagy a kezdet, és te vagy a vég

  Nélküled nem bírnám, érzem

  Feladtam volna rég

  Csak annyit kérek tőled

  Hogy mindig itt legyél...”

Brian eltolta magától a fiút, és oldalára fordult.

-          Remek, jó utat.

-          Még nem válaszoltam neki. Azt mondtam, tőled függ.

„Mondd el, hogy mit tegyek

  Hogy bízz bennem, és higgy nekem...”

-          Ha az áldásom kéred, hát áldásom rá. – Brian kimászott az ágyból, és kiment a konyhába. Kivett a hűtőből egy üveg whiskeyt, és nagyot húzott belőle.

Justin néhány perc múlva utána jött, és a falnak támaszkodva megállt.

-          Nem az áldásodat kértem.

-          Akkor mi a faszt akarsz?

-          Hogy mondd meg, te mit szeretnél.

„Csak annyit kérek tőled

  Hogy mindig itt legyél...”

Brian letette az üveget, és a szőkéhez lépett. Átkarolta, és magához húzta.

-          Maradj – súgta a fülébe. Nem kellett a fiúra néznie, hogy lássa annak megkönnyebbült mosolyát.

„Én várok rád, hogyha várni kell

  Mert érzem, hogy jössz

  Újra itt leszel...”

-          Maradok – mondta halkan Justin, és beletúrt szerelmes hajába. – Itt leszek veled, mindig.

„... és többé nem engedlek el.”