o0o0o0o0o0oo0o

Egy m�anyag poharat nyomnak a kezembe, benne puha szalv�tacsom�val. K�rd� tekintetemre csup�n a n�zd meg feleletet kaptam. De mi lehet olyan �rdekes egy k�teg szalv�t�ban?
Kih�ztam a poh�rb�l. Mintha valami lenne benne... Leteszem az asztalra, �s sz�th�zom. Egy kicsi �vegelef�nt feje kandik�l ki a csomagb�l.
�vatosan felveszem, �s n�m�n gy�ny�rk�d�m benne. Olyan kicsi, �s t�r�keny... �s annyira sz�p.
A nagypap�m aj�nd�ka, mondt�k. Istenem... Dr�ga papa... H�t ezt vetted nekem? Ezt a gy�ny�r�s�get? K�sz�n�m!
Amilyen finoman csak tudom, elrejtem a szekr�nyemben. P�l�k �s pul�verek m�g�, nehogy elt�rj�n. De egyre jobban hi�nyzik. L�tni szeretn�m az apr� l�bakat, az arany sz�n� f�leket... A sz�ps�get.
El�veszem, �s j�l l�that� helyre teszem. Naphosszat el tudn�m n�zni... Olyan sz�p. Istenem annyira sz�p! A picike orm�nya felfel� �ll. �s mosolyog. Ahogyan �n is.
Minden egyes nap n�zem, �s a napok m�lt�val egyre jobban sz�vemhez n�. N�ha-n�ha leveszem, �vatosan, megsimogatom �s visszateszem; m�sik helyre, hogy biztosan le ne essen, el ne t�rj�n. Azt nem �ln�m t�l.
�s ha r�n�zek, eszembe jut a nagypap�m. Az a kedves ember... �sz haj�val, �s mindig cinkos mosoly�val, ahogy sepr�vel kergeti a csirk�ket, vagy f�t v�g t�lre; ahogyan az unoka�cs�mmel j�tszik, vagy p�r�l nagymam�mmal.
�s eszembe jut, hogy mennyire szeretem. �s mennyire fog f�jni ha elmegy. Nem akarom hogy elmenjen.
Minden egyes pillant�som az elef�ntnak, neki is sz�l. Hiszen t�le kaptam. �s vigy�zni fogok r�. Mert annyira gy�ny�r�.

T�n egy h�nappal k�s�bb, estefel�, �jra el�venn�m az kicsi elef�ntomat. De ahogy a szekr�nyre n�zek, nincs ott. Kapkodom a fejem, vajon hol lehet.
Nagy s�hajjal l�pek a polchoz: ott van. De olyan furcsa...

Kezembe veszem, de r�gt�n vissza is helyezem, mert f�l� hogy leejtem: hisze ez t�r�tt!
Elt�rt a sz�ps�ges elef�ntom! Nincs meg egy l�ba, �s csak a f�l f�l�t l�tom, a csodaorm�ny is megcsonkult.

Idegesen �trobogok �desany�mhoz: h�t mi lett az �n elef�ntommal?
�desany�m pedig felel: levertem. Ne izgulj, kapsz m�sikat.

M�sikat?

Nem kell m�sik!

Csak � kell!

Lerogyok a sz�kbe, �s kezembe temetem az arcomat. Zokogok.
M�sik elef�nt? M�sik sz�ps�g? Talmi gy�ny�r�s�g?
Nem kellenek!
Csak ez... Csak ez, amit nagypap�mt�l kaptam. Ha nem t�le lenne, nem f�jna ennyire: de ez az � aj�nd�ka. Egy eml�k t�le. Ami most m�r sosem lesz olyan mint r�gen.
Az elef�nt nem mosolyog m�r. �s �n sem. Csak s�rok.

Elt�rt az �vegelef�nt, �s elt�rt bennem is valami.

Amit m�r nem lehet megragasztani.