Egy sik�t�s... Egy l�v�s... A szir�na... Az emberek...

M�g most is l�tom a v�rt�cs�t magam el�tt.

Pedig �n k�rtelek! K�rtelek, hogy ne tedd! K�ny�r�gtem! Tudtad, nagyon is tudtad, hogy megteszem, de nem ment�l el! A te hib�d!

Persze... K�nny� t�ged okolni a saj�t b�n�m�rt... Te azt mondtad nem �n tehetek r�la, pedig igen! Nem kellett volna hagynom, hogy befoly�soljanak. A francba is!

Ha akkor ott hagyom �ket, te m�g �ln�l. �s �n sem ker�ltem volna b�rt�nbe... A b�rt�n. Ahol annyiszor megal�ztak, testileg �s lelkileg is. Ahol csak a f�jdalom volt, �s a mag�ny, ahol szembe kellett n�znem magammal, amit nem akartam. Gy�l�ltem magam, �s gy�l�ltelek t�ged is az�rt, ami t�rt�nt!

Pedig minden miattam volt. Mert f�ltem. Megr�m�ltem, �s a r�m�letem m�g nagyobb f�lelmet keltett bennem. F�ltem a f�lelemt�l! Sz�nalmas, igaz? Pedig �n nem akartam megtenni. De azt mondt�k akkor meg�lik. Nem kock�ztathattam. Sakkban tartottak.
Elmenek�lhett�l volna! Ha elm�sz, �s elrejt�z�l, sosem tal�ltak volna meg! De nem. A b�szkes�ged mindenek felett.

„Mert a csillagok is b�szk�n ragyognak…”

Mindenre ez volt a v�laszod. Ak�rmit k�rdeztem, te csak mosolyogt�l, �s j�tt�l ezzel a csillagos dum�val. Ha megk�rdezn�m, mi�rt halt�l meg, akkor is ezt mondod? Hisz a te ragyog�sod szebb volt minden csillag�n�l! �s most… A vil�g m�r nem f�nyes. Mert te m�r nem vagy benne.

De �n m�g mindig szeretlek. L�tom magam el�tt a mosolyod, azt a semmihez nem hasonl�that� mosolyt, ami mindig az arcodon volt. Ha f�radt volt�l, ha b�ntott valami, ha bajod volt, akkor is mosolyogt�l, mert tudtad: nekem sz�ks�gem van erre a mosolyra.
Egyszer, eml�kszem, kint fek�dt�nk a f�v�n. Tiszta volt az �g, minden csillagot l�ttunk. Te mindnek tudtad a nev�t, m�g saj�t csillagod is volt. Nem volt f�nyes, sem nagy, de te �pp ez�rt szeretted. Nekem is kiv�lasztott�l egyet, a legnagyobbat �s legf�nyesebbet.

�

Nem �rdemeltem meg. �s ezt � is tudta.

Most, ha feln�zek az �gre, l�tom mindk�t csillagot. A ti�d, az az apr�, tompa csillagocska megn�tt, �s f�nyesebben ragyog mindn�l, m�g az eny�m... Az eny�m halv�ny �s kicsi. Szinte m�r nem is �l. Ak�rcsak �n.

�n mindig hittem, hogy lehetek valaki. Te mindig tudtad, hogy lehetek valaki. De t�vedt�l. Itt �llok, el�ttem az �let, s �n m�gis elvesztem... Elvesztem, mert meg�ltelek. Itt hagyt�l, nincs senkim, nem szeretnek. De meg�rtem �ket. �n is undorodom magamt�l. F�j, hogy m�r nem vagy itt, de rem�lem, jobb helyre ker�lt�l. �s rem�lem, azt a helyet beragyogod mosolyoddal, �s boldogg� teszed azokat, akik ott vannak veled.
Szeretlek, Anya.



„N�zz fel az �gre! Mit l�tsz? Sok-sok csillagot.
Az egyik f�nyesebb, a m�sik halv�nyabb,
De mindegyik ragyog.”