-          Velem jössz, Potter. Most!

Harry megszeppenve bólintott, és követte a bájitaltantanárt a pincébe. Piton fehérebb volt, mint valaha, és szemmel láthatóan valami rettenetesen felzaklatta.

Egy zaklatott Piton ijesztőbb, mint egy késtélazórámról-Piton... – gondolta a fiú, és gyorsabban szedte lábait, hogy lépést tarthasson tanárával.

-          Befelé – szólt Piton, mikor egy ébenfa ajtó elé értek. A férfi maga előtt tolta Harryt, majd ő is belépett, és becsapva az ajtót egyenesen a kandalló előtti íróasztalhoz lépett.

-          Tudod te mi ez? – kérdezte, és a griffendéles elé lökte a bal kezében szorongatott pergament. Ő maga leült az asztalhoz.

Harry érdeklődve forgatta a papírt. Első ránézésre semmi különleges nem volt rajta. Sőt, szó szerint semmi nem volt rajta.

-          Egy üres pergamen – felelte végül. Piton felhorkant.

-          Jellemző hogy még a saját dolgaidat sem ismered fel, Potter. – Harry egy pillanatra megmerevedett, majd maga mellé dobta táskáját, és elkezdett kotorászni benne. Megkönnyebbült, amikor a kezébe akadt egy pergamen, de hamar rá kellett jönnie, hogy amit a térképnek vélt, az csupán a mágiatörténet esszéje volt.

Újra az asztalhoz lépett, és gyanakvóan bökött egyet a pálcájával. – Esküszöm, hogy rosszban sántikálok!

Lélegezni is elfelejtett, mikor a pergamenen szétágazó tintafolyam jelent meg, amely szépen lassan formát öltve felvette a Roxfort térképének alakját. A kis pöttyök bágyadtan vonszolták magukat a papíron, fejük fölött gazdájuk lebegő nevével.

-          Hogy került ez magához?- kérdezte suttogva Harry.

-          Weasley barátodtól.

Harry megmarkolta a Tekergők Térképét. – Megölöm Ront! – morogta.

-          Arra már nem lesz szükség. A Sötét Nagyúr volt olyan kedves, és megtette helyetted – mondta gúnyosan Piton. A griffendéles megmerevedett. – Potter, a barátod halott. A Nagyúr nem tudja, hogy nálam van a térképed, még azelőtt megölte Weasleyt, hogy átadhatta volna neki. Én most visszaadom neked, és kérlek, hogy jobban vigyázz rá. Bár nincs nagy jelentősége, mégis előnyt adhat Neki, ha megszerzi!

Piton szavai alig jutottak el Harryhez. Még mindig a markában tartva a térképet, leroskadt a mellette álló székre. Ron meghalt... Nem, az lehetetlen!

Másodpercek alatt lepergett előtte a rengeteg emlék, ami barátjához kötötte. Amikor először utaztak együtt a Roxfort Expresszen; amikor megmentik Hermionét a trolltól, hogy végül hárman nézhessenek szembe Bolyhoskával; mikor másodikban lekésték a vonatot, és a repülő Forddal eredtek a nyomába; amikor Sirius kutya képében levonszolta Ront a Fúriafűz alá; tavaly, mikor összevesztek a Trimágus Tusán... Annyi kaland, és annyi emlék.

És most vége. Ron halott. Maga előtt látta a langaléta fiú szeplős arcát, égővörös haját; ahogyan az orra szinte a pergament súrolja dolgozatírás közben...

És miért Piton? És miért így?!

Valóban sajnálod?

Nem tudom... – gondolta Harry. Azóta, hogy megtudta, Ron halálfaló, már nem is igazán tekintette barátjának őt. Akkor este nagyot csalódott. De most...

-          Jól vagy Potter? – hallotta Piton hangját átszűrődni az agyára borult ködfelhőn. Felnézett.

-          Miért segít? Maga is csak... az Ő kutyája. – Hangja rekedt volt, és halk.

-          Mert Perselus velünk van, Harry. – A fiú hátrafordult az ismerős hang hallatán. Dumbledore lassan lépkedett feléjük, oldalán Hermionéval. A lány teljesen meg volt zavarodva, nem értette, mit keresnek itt.

Gyorsan Harryhez sietett, és maga alá húzott egy széket. – Mi történt? – kérdezte, és tekintete a szemüveges kezében szorongatott papírra tévedt. – Mi ez, Harry?

-          Potter térképe – felelte a fiú helyett Piton. – Weasleytől vettem el nemrég.

-          És hol van Ron?

-          Meghalt... – mondta halkan a fekete hajú. Hermione egy apró nyikkanással fordult felé.

-          Mit mondtál, Harry? – hangja hisztérikusan csengett.

-          Had ne kelljen megismételnem, Hermione – nézett fel a fiú, és megfogta a lány kezét. Hermione csak a fejét rázta, szeméből könnyek záporoztak. Kezét kirántotta Harryéből.  

-          Nem, az nem lehet...

Dumbledore Hermione vállára tette a kezét, a lány pedig csak zokogott. Még Piton arca is fájdalmat és dühöt tükrözött.

Harry úgy érezte, rosszul lesz, ha nem jut ki ebből a szobából.

-          Köszönöm a térképet – vetette oda a bájitaltanárnak, majd felpattant és kirohant a szobából. Hermione megkövülten meredt utána, könnyei megállíthatatlanul folytak.

Néhány másodperc múlva hirtelen ő is felállt, halkan elmotyogott egy „Elnézést, uram”-ot, és felrohant a második emeletre...

~S~

Harry csak rohant, nem nézte kinek, vagy minek megy neki. Nem hallotta a dühös kiáltásokat a háta mögül, csak futott, egyenesen – jobb ötlet hiányában - Hisztis Myrtle mosdójába.

Táskáját ledobta a csap alá, majd berontott a legközelebbi fülkébe, és a WC kagyló fölé görnyedve hányni kezdett. Keserű íz marta a torkát, de az a keserűség, amit belül érzett, semmivel sem volt összehasonlítható.

Felállt, kitámolygott a fülkéből, és megmosta az arcát. A csap szélére támaszkodva, lehajtott fejjel állt.

-          Harry? – egy copfos, szemüveges szellemlány dugta ki a fejét a mellette levő csapból.

-          Szia Myrtle – suttogta a fiú.

-          Miért hánytad tele a WC-met? Baj van Harry? Had segítsek!

A szemüveges megrázta a fejét. Olyan erősen markolta a mosdókagyló szélét, hogy elfehéredtek az ujjai. – Senki nem segíthet... – nyöszörögte Harry, majd felnézett a tükörbe.

Szemei egy pillanatra tágra nyíltak a meglepettségtől. A háta mögött Draco Malfoy állt, táskája féloldalasan a hátán, haja zilált volt, arca kicsit piros.

A szőke ledobta táskáját a másik mellé, majd Harryhez lépett.

- Mit keresel itt? – kérdezte alig hallhatóan a fekete hajú.

- Láttalak felrohanni a lépcsőn. Gondoltam valami baj van.

- Baj? – Harry halkan felnevetett. – Mi baj lehetne? Ron halott, Piton visszaszerezte a térképet még mielőtt Voldemorthoz került volna, és amíg a legjobb barátomat megölték, én a kibaszott mágiatörténet házimat írtam! – A mondat végét már szinte ordította.

Draco tágra nyílt szemekkel állt mellette. – Sajnálom Harry.

A griffendéles leroskadt a földre, és utat engedett könnyeinek. Nem érdekelte ki látja, már nem volt mit vesztenie.

Ha még beszélhetett volna Ronnal... Ha megtudta volna, miért lett halálfaló, ha megmagyarázta volna, ha segíthetett volna neki... Ha.

Érezte, hogy két kar fonódik köré, ahogy Draco mellkasához húzta őt. Harry a szőke vállába fúrta arcát, és csak sírt.

~S~

-          Szóval Perselusnál van a térkép, Potter, Friske és Draco egymásra találtak, és már megint én vesztettem! – Voldemort dühösen járkált a szobájában. – De vajon miért? Mit csinálok rosszul?

-          Nagyúr – szólt az előtte térdelő csuklyás alak -, ez csupán egy apró csata volt a sok közül. Ron nem volt elég erős, de ígérem, én megszerzem neked, amit kérsz. A háború a tiéd. – Felállt, és hátrahúzta csuklyáját. Hosszú haja szétterült vállán.

-          Remélem is – bólintott Voldemort. – Most azonban pihenünk egy darabig. El kell altatnunk Potter gyanúját. Higgye csak, hogy minden barátja valóban a ... barátja.

A lány bólintott.

 ~S~

Draco a roxforti tó partján állt, és kavicsokat dobált a vízbe.

-          Ne haragudj hogy így kiborultam. – Harry nem messze ült tőle, hátát egy fának vetve.

-          Harry... – Draco megfordult. – Meghalt a legjobb barátod. Bolondnak is tartottalak volna, ha nem borulsz ki. – Leporolta kezeit, és leült a griffendéles mellé. – Nézd, őszinte leszek. Fogalmam sincs, mit érezhetsz most. Csak azt tudom, hogy bármi is az, elmondhatod. Itt leszek veled, hallod? Segítek.

Harry lehunyta szemeit, és fejét a szőke vállára hajtotta. Draco megborzongott a hirtelen érzéstől, de hamar ellazult.

-          Miért voltál eddig ekkora görény – kérdezte a szemüveges halkan -, ha most így viselkedsz? Mi változott?

Draco felsóhajtott. – A világnézetem. A hitem. Az eszméim. Az érzéseim... – Az utolsó szót alig hallhatóan ejtette ki, Harry mégis minden betűt tisztán értett.

Miért? Miért... szeretem? – kérdezte magától a fiú, és tekintete a szőke karcsú ujjaira vándorolt. Alig tudta megállni, hogy ne fonja össze őket sajátjaival.

-          Arisztokrácia – mosolygott. – Mindig kitaláltok valami újat.

-          Igen. Most például azt, hogy elnyomod a vérkeringést a vállamban – nevetett Draco. Azonban ahogy a griffendéles felemelte fejét, meg is bánta mondatát. Hirtelen fázni kezdett, és vágyott Harry érintésére.

Mi van velem?– gondolta a szőke. – Miért akarom ennyire... őt?

-          Draco...

-          Igen?

-          Tudod – Harry tekintete a távolba révedt -, örülök, hogy itt vagy.

A mardekáros elmosolyodott. – Örülök hogy itt lehetek.

Harry megrázta a fejét, és újra lehunyta szemeit.

-          Szégyellem magam. Ron meghalt, és én mégis... Mégis boldog vagyok. – Draco ujjaival a fekete hajú álla alá nyúlt, kényszerítve ezzel, hogy ránézzen.

-          Jegyezd meg Harry: Boldognak lenni nem azt jelenti, hogy minden tökéletes...

A griffendéles bólintott, majd lassan előrehajolt, és ajkait óvatosan a szőkééhez érintette.

 ~S~

-          Ennek nem lesz jó vége, cicus... – duruzsolta halkan a szemüveges lány.

-          Jaj, hallgass Myrtle. És ha jót akarsz magadnak, erről nem szólsz senkinek! Főleg nem Harryéknek.

-          Mert különben? Megölsz? – Myrtle nevetése visszhangzott a mosdóban.

-          Nem – mosolygott kajánul a barna hajú lány -, de Olive Hornbyt bármikor megölhetem. És szerintem nem szeretnéd, ha a szelleme nap, mint nap meglátogatna téged a kicsi, piszkos vécécskédben.

A szemüveges – már ha ilyen lehetséges – falfehér lett. – Nem tennéd meg...

- Dehogyisnem.

- Annyira utállak! – kiáltotta Myrtle, és hangos sikoltások közepette fejjel előre belevetette magát az egyik WC csészébe. Hermione automatikusan a fülke ajtajára bökött a pálcájával, így az bezárult, mielőtt a piszoár tartalma eláraszthatta volna őt.

Halkan dudorászva kevergette tovább a lába előtt fekvő üstben fortyogó, sárszerű bájitalt. Már csak néhány hét... – gondolta.

Myrtle óvatosan kukucskált ki egy másik WC-ből. – És mondd csak... Honnan szerzel hozzá hajszálat?

-          Mit gondolsz? Harry talárjáról.

Néhány keverés után Hermione hátradőlt, és karba tett kézzel figyelte a lustán kavargó italt. Belekotort a táskájába, és egy kicsi, lila kötésű könyvet, meg pennát és tintát vett elő. Néhány percig csak az íróeszköz sercegését, és néha egy-egy gúnyos horkantást lehetett hallani. Myrtle a lány mögött lebegve olvasta, hogy amaz mit ír a naplójába.

Mikor a barna hajú becsukta a könyvet, a szellemlány leült vele szemben, és tenyerére támasztott fejjel nézte az üstöt.

-          Régen nem ilyen voltál... – mondta.

-          Megváltoztam. Háború lesz, Myrtle. És nem szoktam hozzá, hogy veszítsek. – Hermione felállt, és táskájába dobálta az üvegcséket, amik az üst mellett hevertek. Az üstöt a legutolsó fülkébe lebegtette, be a WC mögé, és kiábrándító bűbájt szórt rá.

Elégedetten nézte magát a tükörben, majd felvette táskáját. – Holnap.

Myrtle már csak a bánatosan nyikorgó ajtónak integethetett.