Dumbledore meglendítette pálcáját, mire két karosszék jelent meg Alex széke mellett. McGalagony sértetten vette tudomásul, hogy ő bizony kimarad a buliból, és a kelleténél kicsit hangosabban csapta be maga mögött az ajtót.

-          Majd kiengesztelem Minervát... – motyogta Dumbledore. Harry visszafojtott egy vigyort, és tettetett értetlenséggel meredt hol az igazgatóra, hol Alekseire. A fiú aprót bólintott, jelezve, hogy pontosan ezt kell csinálnia. Az igazgató nem sejtheti, hogy ők ismerik egymást.

Draco megölelte Alexet.

-          Mit keresel te itt? Baj van?

-          Attól tartok, Draco. – felelte az igazgató. – Mr Friske ma hajnalban keresett fel engem, hogy szeretne minél hamarabb átiratkozni a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.  Ugyanis Aleksei édesapja nem tolerálja hogy, nos hogy is mondjam, a fia nem szeretne Voldemort szolgái közé tartozni.

-          És nekem ehhez mi közöm?- kérdezte a szőke flegmán. – Ha Andrei Friske nem tolerálja a fia döntését a Sötét Nagyúrral kapcsolatban, gondolja, hogy az én apám majd tárt karokkal fogadja?

Harry megütközve nézte Dracót. Tudta, hogy hazudni fognak az igazgatónak, de nem efféle közjátékra számított. – Elnézést uram – fordult Dumbledore felé -, de nekem mi keresnivalóm van itt? – kérdezte.

-          Oh Harry, nagyon is sok – felelte kedélyesen a professzor. – Aleksei a tanév további részében itt a kastélyban fog lakni, ez neked is szól Draco. Nem kell őt a Malfoy család gondjaira bíznom, hála az iskola kínálta számtalan lehetőségnek – és szobának, persze. Mindazonáltal, Draco, mivel Aleksei csak téged ismer a diákok közül, helyénvalónak találom, hogy szárnyaid alá vedd őt, amíg be nem illeszkedik a Mardekárba. Igen, mardekáros lesz –tette hozzá Harry arcát látva. – A Teszlek Süveg már érkezésetek előtt beosztotta őt a megfelelő házba.

-          Uram, még mindig nem értem...

-          Nyugalom, Harry. Mivel Aleksei fontos tagja lehet mind a te és a barátaid alkotta jobb híján Voldemort-ellenes ligának nevezendő társaságnak, mind a Főnix Rendjének, legjobb lesz, ha összebarátkoztok. Draco – fordult a mardekáros felé –, tudom, hogy te sem akarsz halálfaló lenni, bármennyire is titkolni próbálod eme döntésedet. Kérlek, légy te is a segítségünkre.

A szőke bólintott, majd felállt. Harry és Aleksei ugyanígy tettek. Dumbledore egy apró biccentéssel jelezte, hogy mehetnek, majd hozzátette, hogy Aleksei ládája a Mardekár klubhelységében várja gazdáját.

-          Hány óra?

-          Mindjárt hét.

Harry a nagyterem felé vette az irányt. – Én lemegyek reggelizni. Flitwickkel lesz órám, és még Hermionéval is beszélni akarok. Sziasztok.

-          Szia! Gyere Alex, megmutatom hol a klubhelységünk. Vigyázz, sok a halálfaló gyerek, és ne feledd, akármit is mondanak, egyikük se a barátom. Csak érdekből, de semmit sem tudnak rólam. Se rólad. Te csak egy ismerős vagy a Durmstrangból, akinek elege van a fagyos légkörből. – Draco a pince felé vezette barátját. 

-          És ez szó szerint értendő. Kicseszett hideg van abban a kastélyban! – nevetett a fiú.

~S~

Harry, belépve a nagyterembe, egyenesen a Griffendél asztalához sietett. Nagy megkönnyebbülésére Ron nem volt ott.

Ahogy meglátta Harryt, Hermione letette villáját, és kérdőn nézett a fiúra.

-          Nagyvonalakban, Harry, nagyvonalakban. Mindjárt órára kell mennünk. – A fiú bólintott.

-          Draco nem akar halálfaló lenni. Segíteni akar nekünk. A barátjával, Alekseijel, aki szintén megtagadja Voldemortot, infókat gyűjtenek, amit később átadhatnak Dumbledorenak.

-          De mi ez az egész Ronnal? – Harry megrágott egy falat rántottát, mielőtt válaszolt.

-          Halálfaló.

Hermione kiköpte a sütőtöklevét, ami elárasztotta a bűbájtankönyvét. – MI?!

-          Nyugodj meg. Crak figyelhet minket.

A lány hátrafordult, és valóban, a mardekáros az újságja fölött őket nézte. – Hogy érted hogy semmit sem tanultál bájitaltanra?! Meg fogsz bukni, Harry!

- Hermione kérlek, ne haragudj, de...

- Hogy érted hogy Ron ... halálfaló? Miért lenne az? – hajolt közelebb a lány Harryhez. A fiú megvonta a vállát.

- Ez is egy pont a hosszú-hosszú „Kiderítendő és megoldandó dolgok” listánkon. Na menjünk, elkésünk óráról.

Bűbájtanon ismét a vidító varázst gyakorolták, aminek vagy tizenöt esztelenül vihogó griffendéles lett az eredménye.

-          Kezdetnek nem rossz! – mondogatta Flitwick, miközben kifelé terelte a diákokat. – Gyakoroljatok, ez a bűbáj biztosan...

-          ... benne lesz az RBF vizsgában. Tudjuk professzor úr. – zengték a gyerekek kórusban.

~S~ˇ

Harry és Hermione a klubhelységben üldögéltek, és a Binns által kért negyven centis esszét írták.

-          Mázli hogy Ron mindig elült a közelünkből. Nem tudom, hogy tudnék vele ugyanúgy viselkedni. – mondta a fiú halkan.

Hermione letette a tollát, és közelebb hajolt. – Harry... Én még mindig nem tudom elhinni róla, hogy ha... Szóval hogy Tudodki szolgája. Miért lenne az? A Weasleyk mind vérárulók, nem hiszem, hogy szívesen látnák maguk között.

-          Fogalmam sincs, Hermione. Szerintem a halálfalóknak mindegy hogy ki az, csak Voldemortot szolgálja. – Harry is ledobta a tollát. – Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de el kell mennem a könyvtárba.

-          Mivan?

-          Képtelenség Dracóval kommunikálni! – fakadt ki a fiú. – A folyosón nem lehet, mert elvileg utáljuk egymást, és mindenki rögtön kombinálni kezd! Egy üres tanteremben bármikor ránk nyithatnak, a parkba lemehetnénk, de hogy beszéljük meg a találkozót? Őrület... Hé, hova mész?

Hermione felpattant, és kirohant a portrélyukon. Harry belepillantott a dolgozatába. – Pedig még meg se írta! Képes volt félbehagyni egy esszét? – Megütközve bámult a lány után, majd maga elé húzta a Középkori háborúk kötetet. – Legalább én legyek kész...

Fél órával később, átrágva magát a töménytelen mennyiségű évszámon, néven, helyszínen, és csatán, Harry elégedetten kanyarította nevét dolgozata tetejére. Büszke volt magára. A dolgozata három centivel hosszabb lett a kértnél, és kelletlenül bár, de elismerte, voltak a könyvben olyan részek is, amelyeket kifejezetten érdekesnek talált.

-          Mennyivel könnyebb így, hogy nem kell Ron nyafogását hallgatnom közben... – sóhajtott, és hátradőlt a széken.

Ráadásul előbb készen lett, mint Hermione. Apropó, hol van Hermione?! Elég régen lement a könyvtárba.

Biztosan meglátott valami érdekes könyvet az 1620-as évek varázslószokásairól... – gondolta, miközben elpakolta esszéjét és pennáját a táskájába. Hermione pergamenjét maga elé húzva, a tetejére körmölte a lány nevét, majd összehajtva letette az asztalra a fal mellé, a penna és a tintásüveg mellé.

Harry a kandallón álló órára pillantott. Fél nyolc... Ma már nem lesz több óránk. Jól esne egy séta... – gondolta. Ellenőrizte, hogy a köpeny és a térkép a táskájában van-e, majd elindult kifelé a klubhelységből.

~S~

Voldemort kényelmesen ült karosszékében, hosszú, hófehér ujjaival annak karfáján dobolva. Lába előtt egy fiú térdelt, arca nem látszott leomló vörös haja alól.

-          Az idő lejárt, ifjú Weasley. Megszerezted, amit kértem? – Voldemort halkan beszélt, szavai mégis szinte kiáltásnak hallatszottak a feszült csendben.

-          Ig... Azaz hogy nem egészen. – mondta Ron, és a zsebében kezdett kotorászni. – De a...

-          Sajnos – vágott a szavába Voldemort -, a nem egészen nekem nem elég. Avada Kedavra! – olyan könnyen ejtette ki e két szót, mintha a nevét közölte volna valakivel. Ron szemében döbbenet tükröződött, ahogyan a zöld fénycsóva eltalálta. Teste megfeszült, majd hátradőlt, s nem mozdult többé.

Voldemort felemelkedett székéből, majd a mögötte álló férfihoz fordult. – Perselus, takarítsd fel a kölyköt. Új embert kell találnom. – mondta, majd köddé vált.

Piton eddig kifejezéstelen arccal figyelte, ahogyan a nagyúr végez a Weasley kölyökkel, de most leroskadt a székbe, és tenyerébe temette az arcát. Sosem kedvelte Ronald Weasleyt, mégis... Enyhén szétnyitott ujjai között az élettelen testet bámulta.

A fiú egyik keze még mindig félig a zsebében volt. Piton leereszkedett mellé, és benyúlt a talárjába, ahonnan egy gyűrött pergament húzott elő.

- A térkép... – suttogta elhűlve. Elhozta ő, de a nagyúr nem hagyta beszélni a fiút, inkább megölte, hisz így volt egyszerűbb... Még élhetne!

Perselus Piton még soha nem érzett ekkora gyűlöletet senki iránt. És soha nem érzett még ekkora vágyat, hogy leköpje saját magát.

~S~

Harry éppen az előcsarnokban állt, és a négy gigantikus homokórát nézegette, mikor valaki a nevét kiáltotta.

-          Hermione? – fordult hátra. Barátnője lefékezett előtte.

-          Harryh... Találhtamh... Nektekh... Megoldásht... – lihegte a lány, és a fekete hajú kezébe nyomott két kisebb pergament. Harry érdeklődve forgatta a papiruszokat, de semmi érdekeset nem vett rajta észre.

Hermione lehuppant a földre, hátát a falnak vetve nézett fel a fiúra. – A két papírt egy olyan bűbájjal kezeltem, ami hasonlít a Próteusz-bűbájhoz. Mondd te semmire sem figyelsz oda? – replikázott Harry értetlenkedését látva. – Ez a bűbáj egyfajta mágikus kapcsolatot létesít a két pergamen között. Tehát, ha te valamit felírsz az egyikre, az azzal párhuzamosan megjelenik a másikon. Így tudtok üzenni, vagy beszélgetni egymással Malfoyjal.

-          Szóval, ha odaadom ezt a papírt Dracónak, és később ráírok valamit, akkor a pergamen párján szintén megjelenik az írás. – Harry arca kissé felderült, ahogyan körvonalazódott benne a dolog. – Ez zseniális!

-          Köszönöm. – bólintott Hermione, kissé elpirulva.

-          És Draco hogy veszi észre ha írtam rá valamit?

-          Mindenre gondoltam. – mosolygott a lány. – Ha valamelyikőtök ír a saját papírjára, a másiknál lévő darab átmelegszik, és egy picit rezegni kezd. Így elég ha a zsebedben tartod, és mindig észreveszed ha üzentek.

-          Hermione te egy lángész vagy! Említettem már hogy imádlak? – nézett Harry vigyorogva a lányra. Hermione feltápászkodott a földről, és leporolta ruháját.

-          Nem, de itt volt az ideje. – nevetett. – Na megyek Harry, még be kell fejeznem a dolgozatot Binnsnek. Ugye te megírtad? – sandított barátjára.

-          Meg. – jelentette ki büszkén a fiú. – És még hosszabb is, mint a kötelező. Na megyek, megkeresem Dracót. Mindent köszi Hermione, te vagy a csúcs!

A lány egy „persze, persze” intéssel felment a Griffendél klubhelységébe, egyedül hagyva Harryt a bejárati csarnokban.

- De merre lehet Draco? – morfondírozott a szemüveges, majd úgy döntött, befejezi sétáját, ráér utána is megkeresni a mardekárost.

Azonban kilépve a tölgyfaajtón, Harry Potter egy igen zaklatott Perselus Pitonnal találta magát szemben.