Cím: Egy kézilabdás naplója
Szerző: Zsuzsee
Kategória: nem anime
Szereplők: -
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: durva nyelvezet

Leírás:

Egy csapat, akik azért küzdenek, hogy megnyerjék a bajnokságot. Egy város, ahol sosem unatkozol. Egy család, ami csak kicsit furább az átlagnál. És egy lány, aki nem találja a helyét. Barátok, barátnők, álmodozás, szerelem, tengerpart, sport, és tanulás. A tinédzserkor szépségei...

o0o0o0o0o0o0o0o

-          Sue...

-          Hmp...

-          Sue...

-          Hmmmphg...

-          FELKELNI!

-          ÁÁÁ! Te állat... – morogtam, miközben vállamat dörzsöltem, amit sikeresen bevágtam az asztal sarkába. Visszaküzdöttem magam a kanapéra, és mérgesen néztem Tylerre.

De nem hatott.

-          Jót aludtál? – vigyorgott a srác.

-          Nem éppen... Hány óra van?

Tyler az órájára pillantott. – Délután négy.

-          És ha szabad kérdeznem, hol mászkáltál eddig?

-          Mondtam: nyomoztam egy kicsit, meg hazaugrottam néhány cuccért – mutatott a szobaajtó elé ledobott hátizsákra. – Pár napig itt fogok dekkolni veled – tette hozzá, és elvágódott mellettem a kanapén. Lába a karfán, a feje meg az ölemben.

Én is téged...

Nagy sóhajjal nyúltam a távirányító után, mire Tyler felmordult. Valószínűleg mert belekönyököltem az orrába.

-          Bocs – mondtam, és visszadőltem. Kicsit mocorgott, majd kényelembe helyezte magát (megjegyzem RAJTAM), és csukott szemmel feküdt. Én már készültem benyomni a TV-t, mire Ty elkapta a kezem, és megrázta a fejét. Felkelt, és a szekrényből előkotort hangszórós discmanemmel tért vissza.

Ismét bevackolta magát (vagyis csak a fejét) az ölembe, és a discmanre bökött.

-          Énekelsz? – kérdezte halkan.

Ahogy ránéztem... Igazából az évek alatt sosem volt lehetőségem közelről a szemébe nézni, de be kell valljam, gyönyörű kék szemei vannak. Ahogy itt feküdt, feje az ölemben, fekete haja szétterült a lábamon, olyan elhagyatottnak tűnt... Mint egy szomorú kisfiú.

Mielőtt felfoghattam volna, mit is teszek, beletúrtam a tincseibe, és rámosolyogtam.

-          Énekelek.

Még megdöbbenni sem volt időm, Tyler is elmosolyodott, egyik kezemet lehúzva összefonta az ujjainkat, és a mellkasára fektette, és lehunyta a szemét.

Szabad kezemmel a lejátszó után nyúltam, és elindítottam a lemezt.

”  When I am down and, oh my soul, so weary;
When troubles come and my heart burdened be;
Then, I am still and wait here in the silence,
Until you come and sit awhile with me.

You raise me up, so I can stand on mountains;
You raise me up, to walk on stormy seas;
I am strong, when I am on your shoulders;
You raise me up... To more than I can be.”

A hangom tisztán, és erősen csengett. Ahogy énekeltem a sorokat, könnybe lábadt a szemem. Ez a baj a szomorú számokkal, nem tudod nem beleélni magad...

” There is no life - no life without its hunger;
Each restless heart beats so imperfectly;
But when you come and I am filled with wonder,
Sometimes, I think I glimpse eternity.

You raise me up, so I can stand on mountains;
You raise me up, to walk on stormy seas;
I am strong, when I am on your shoulders;
You raise me up... To more than I can be.

You raise me up... To more than I can be...” *

Tylerre néztem. Nyitva volt a szeme, és felfelé nézett, de nem engem figyelt, hanem a plafont. Jobb így... Nem is tudtam volna a szemébe nézni.

Gyakorlatilag most vallottam be neki mindent.

Vajon erről ő is tud?

Picit megszorította a kezem, és hüvelykujjával simogatni kezdte a kézfejem.

-          Szeretem a szomorú számokat – mondta Tyler.

-          Én is.

-          Ezt a számot is szeretem.

-          Én is.

- Téged is szeretlek.

- É... Mi?

Tyler felült, közben még mindig szorította a kezem. - Szeretlek. – Olyan nemes egyszerűséggel jelentette ki, mintha csak azt közölte volna, hogy az asztalnak négy lába van.

Mit is szoktak erre mondani? Derült égből villámcsapás, csak jó értelemben.

-          Sue... – Ty az állam alá nyúlt, és finoman maga felé fordította az arcom, kényszerítve ezzel, hogy a szemébe nézzek. – Hallottál, ugye? – kérdezte halvány mosollyal.

-          Igen.

-          És?

Istenem annyira aranyosan néz! Mit lehet válaszolni egy ilyen kérdésre? Igen, egyértelműen, majd meghalok érted? Mondhatni évek óta vártam erre a kijelentésre, de sosem gondoltam, hogy tényleg szeret... Mert én őt igen, azt hiszem.

Inkább tudom.
Legszívesebben most elszaladnék ezzel a fura szorító érzéssel együtt, amit a gyomromban érzek, és körbeugrálnám a szobámat, azt kántálva, hogy ezt nem hiszem el , de az nem lenne illő.

-          Khm... Susan, én várok, de nem örökké.

-          Hm? Ja, bocsi... Persze, én is téged... – feleltem szórakozottan, valahová a válla fölé nézve.

Tyler először hatalmas szemeket meresztett, majd elengedve a kezemet a kanapé karfájára roskadt, és nevetni kezdett. Hangosan, szívből jövően, véget nem érően, aranyosan...

oOoEKNoOo

Miután Tylernek sikerült abbahagynia a nevetést, amit azzal magyarázott, hogy ”Ennél aranyosabb reakciót még sosem látott”, még jó ideig csak ültünk a kanapén, összebújva, egymás kezét fogva. Nem beszélgettünk, nem csináltunk semmit, de így volt jó.

Aztán megcsörrent a telefon.

Én reagáltam hamarabb, felkaptam a mobilomat az asztalról, és kihangosítottam.

-          Sue, ott vagy?

-          Igen, és Tyler is. Mi a baj, Kris?

-          Végeztek az orvosi vizsgálattal. Nem történt konkrét erőszak.

-          MONDTAM! – kiáltottam fel, Tyler pedig megkönnyebbülten felsóhajtott. – Hogy van Brett?

Kris néhány másodpercig hallgatott. – Még mindig szörnyen. Az a kiscsaj borzalmas dolgokat vág a fejéhez, akárhányszor csak meglátja. Most vizsgálják a fegyvert, keresik az ujjlenyomatokat.

Tyler kivette a kezemből a telefont, és kinyomta a hangosító gombot. – Majd elmondom – súgta a fülembe, majd adott egy csókot, és a mobilt a füléhez szorítva a szobájába indult.

-          Kris? Anya ott...

Ennyit hallottam, aztán becsukódott az ajtó.

Nem, nem hallgatózok. Úgyis el fogja mondani.

Ha jót akar magának...

oOoEKNoOo

Tyler jó negyed óra múlva jött ki. Letette a telefont az asztalra, és lábait maga alá húzva nekem dőlt a kanapén. Én csak nagy bőszen váltogattam a TV-csatornákat, néha várakozóan rápillantva szívem höl... urára.

-          Ne hidd, hogy titkolózok, azért nem hallhattad – mondta. – Tudod ma beszéltem az egyik közös barátunkkal, Hammerrel, aki látta Brettet és Lucyt tegnap este, és...

-          Szóval tényleg találkoztak? – kérdeztem közbe.

-          Miért, mit gondolsz, hogy került hozzá a fegyver? Nyilván az a kis lotyó rakta a táskájába.

-          És hogyan is?

-          Tudod, van az a kis pub, ahová néha eljárunk Brettel.

Pub? Vissza kellett folytanom a röhögést. De azért bólintottam.

-          Szóval, az ottani tulaj látta Lucyt. Rámászott Brettre, de ő lekoptatta, a csaj meg bedühödött, tudod. Aztán Hammer szerint Lucy kérte, hogy had beszéljenek...

-          Gondolom valami eldugott kis mellékutcában akart beszélni- morogtam közbe, mire Tyler bólintott.

-          Össze is kaptak rendesen. Aztán Brett elvágtatott, Lucy pedig feltűnően elégedetten távozott.

-          Naná – horkantam fel. – Csak tudnám, hogy az a kis ringyó honnan szerzett egy V5FG-t... Tudtommal nem egy olcsó – és főleg nem egy könnyen beszerezhető – mulatság.

Tyler vállat vont. – Ezt csak ő tudja. Mindegy, elmondtam mindent anyának, és tudod ő milyen – ha normálisak a zsaruk, Brett már holnap szabad lesz. Amilyen hirtelen szakadt rá minden, ez az egy nap is elég volt neki odabent.

Az tuti.

-----------------------

* You raise me up
    http://www.youtube.com/watch?v=v-17NWRddUk

Amikor szomorú vagyok, és a lelkem fáradt
Amikor jönnek a bajok, és a szívemet terhelik
Én nyugodt vagyok, és itt várok a csendben
Míg meg nem érkezel, és egy kicsit leülsz mellém.

Felemelsz, hogy hegyeken állhassak
Felemelsz, hogy sétálhassak a viharos tengereken

Erős vagyok, ha velem vagy

Felemelsz... Hogy több legyek, mint ami lehetnék.

Felemelsz, hogy hegyeken állhassak
Felemelsz, hogy sétálhassak a viharos tengereken

Erős vagyok, ha velem vagy

Felemelsz... Hogy több legyek, mint ami lehetnék.

Nincs élet – nincs élet vágyódás nélkül

A nyugtalan szívek furcsán dobognak

De amikor megérkezel, és megtöltesz csodával

Néha azt gondolom, az örökkévalóságot pillantottam meg.

Felemelsz, hogy hegyeken állhassak
Felemelsz, hogy sétálhassak a viharos tengereken

Erős vagyok, ha velem vagy

Felemelsz... Hogy több legyek, mint ami lehetnék.

Felemelsz, hogy hegyeken állhassak
Felemelsz, hogy sétálhassak a viharos tengereken

Erős vagyok, ha velem vagy

Felemelsz... Hogy több legyek, mint ami lehetnék.

Felemelsz... Hogy több legyek, mint ami lehetnék.