Cím: Always, forever, together, but never again
Szerző: Zsuzsee
Kategória: nem anime, HP, Drarry
Szereplők: Harry P., Draco M., Hermione G., Ron W., Blaise Z., Ginny W., Aberforth D., Remus L., N. Tonks, Fred/George W., Sirius B., más szereplő, saját szereplő
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: slash, durva nyelvezet

Leírás: Ismerős sztori: Harry és Draco jártak, szétmentek, aurornak tanultak, majd Harry Olaszországba cuccolt, Draco pedig a minisztériumban maradt, hogy dolgozzon a papírmunkán. Amit mellesleg utál. Aztán kedvenc kis túlélőnk visszajön, szexin és kontaktlencsével, mint mindig. Hoz magával valakit, mint mindig, és természetesen felkavarja a város és Draco életét, mert ezt várjuk tőle :)

o0o0o0o0o0o0o0o0o

3.fejezet

Futok.
Fel a hetedik emeltre.
Lihegve állok meg a Badar Barnabást verő trollokat ábrázoló gobelin előtt.
Rápillantok az órámra. A kezem olyan fehér. Régen volt már ilyen, az én kezem ennél barnább.
Pedig ez az enyém.

Szükségem van egy helyre, ahol Harryvel lehetek... Szükségem van egy helyre, ahol Harryvel lehetek... szükségem van egy helyre, ahol Harryvel lehetek... „
Mikor harmadszorra is elsétáltam a fal előtt, megjelent egy ajtó. Beléptem, és egyenesen a vörös baldachinnal felszerelt franciaágyhoz mentem.
Éppen csak ledobom a cipőm, mikor nyílt az ajtó.

Én pedig lemerevedtem.
Te léptél be. De nem egyedül.

Egy lány volt veled. Hosszú, fekete haja volt, és kedves arca.
Felpattanok. Te hozzám lépsz, és megcsókolsz. Aztán a lány mellé állsz.
- Már nem szeretlek – közlöd mosolyogva. – Már Lessát szeretem.
- NEM!

Zihálva riadok fel.
A nappalimban fekszek, a kanapén. Először meglepődöm, mi ez a meleg, majd észreveszem, hogy be vagyok takarva. A cipőm is mellettem a földön, egymás mellett, szép rendben.
Fura...
Arra még emlékszem, hogy bejövök, megiszok minden alkoholt, amit találok, aztán ledőlök ide... De az tuti, hogy nem vettem le a cipőm. Olyan állapotban...

Felugrok a kanapéról. Az emeletről hangok szűrődnek le, még a ruhásszekrényem nyikorgását is hallom.
Kicsit megszédülök a hirtelen megmozdulástól, majd a pálcám után kutatok a farzsebemben. Miközben kihúzom onnan, elégedetten konstantálom, hogy még megvan a seggem. Ezt neked Mordon...
Szépen lassan, magam elé tartott pálcával haladok.

Itt túl nagy a rend. Sehol egy eldobott üveg, vagy valami... A betörők takarítanak is?!

Kapaszkodnom kell a lépcsőkorlátban felfelé menet, különben biztos leszédülnék.
- Soha többet nem iszom ennyit... – morgok, és megállok a lépcsőfordulóban. A zörgés felerősödik.
Megmászom a maradék lépcsőfokokat, és megállok.

Öt ajtó.
Szemben a fürdőszoba. Sosem értettem, minek nekem két fürdő, és ennyi szoba.
Jobb oldalt két ajtó, bal oldalt két ajtó.
Jobbról az első a hálószobám, mellette egy vendégszoba.
Azzal szemben, baloldalon még egy vendégszoba, mellette, a hálómmal szemben egy apró helység, ahol a ruháim vannak. Olyan gardróbszerűség.
Ahonnan a hangok jönnek.

Hangtalanul az ajtóhoz lépek, és lábammal óvatosan belököm azt.
A pálcámat előre szegezve bemegyek.
Az egyik beépített szekrényből egy látszólag gazdátlan altest kandikál ki.
Gyorsan végiggondolom, de emlékeim szerint semmi értékeset nem rejtettem az ingeim közé.

Az altest ekkor elindul hátrafelé, és láthatóvá válik a hozzá tartozó vörös üstök.
- Khm...
- Baszd meg Draco! – kiáltott fel Ron, és a szívéhez kapott. – Ilyet többet ne csinálj! Megijesztettél...
- Elárulnád, hogy mégis mi a picsát művelsz itt, Weasley? Azt hittem betörő van itt! – rivalltam rá a férfire, aki rádobta a kezében tartott fekete inget egy összehajtott nadrágra.
- Összeszedtem neked a ruhádat – válaszol nyugodtan. – Meg is fürödhetnél, bűzlesz az alkoholtól. – Ron felveszi a kikészített ruhadarabokat, és a kezembe nyomja.
Kioldalazik mellettem, és a lépcső tetejéről még visszanéz. – Siess, fél óra múlva ott kell lennünk nálunk.
- Várj! – szólok utána. Ron megáll és rám néz.
- Miért jöttél ide?
- Harry szólt, hogy elég zaklatottan mentél el tőle, és nézzelek meg, jól vagy-e. Na siess – azzal lement.

Kösz, Potter...

- Én nem megyek.
- Dehogynem.
- De nem.
Ron idegesen szegezte rám a pálcáját. – Ha még egyszer ezt mondod, leátkozom a farkadat. Indulás befelé!
- Oké, oké... – A vörös hajú megtaszajtott hátulról, és pedig kénytelen-kelletlen beléptem a házuk ajtaján.

Az első dolog amit megláttam, Blaise háta volt, közvetlen közelről. Basszus már...
- Haver – kopogtattam meg a vállát - , arrébb másznál?
- Bocs. Piton elállja az utat.
- Gondolhatja, hogy nem jószántamból állok itt, Mr Zambini. Ha Weasley kisasszony volna szíves megmozdulni...
- Volnék szíves, ha Hermione beengedne! – csattant fel Ginny.
- A nappali már így is tele van! – mondta Hermione, és kissé félrehúzódva a konyhára mutatott. – Menjetek ki az udvarra, Bill és Charlie már állítottak fel székeket, és asztalokat. Kanapé is van kint!

- Mi ez a tömeg? – fordultam hátra Ronhoz, aki vállat vont.
- Igen, azt én is szeretném tudni! – trappolt oda hozzánk Hermione. Homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. – Pár emberről volt szó Ron, pár emberről! Nem az egész Rendről, plusz még vagy harminc emberről! Háromszor annyi kaját kell csinálnom, kénytelen voltam megkérni anyádat és Fleurt hogy segítsenek!
- Nyugalom kicsim, azért csak nincsenek ennyien... – csitítgatta feleségét a férfi, miközben igyekezett minél jobban bebújni a hátam mögé.
- PERSZE HOGY NINCSENEK, MEGKÖZELÍTŐ SZÁMOT MONDTAM! – ordította Hermione, és copfjából kiszabadult barna tincsit a füle mögé tűrve elviharzott a konyhába.
- Ideges picit – nyögtem.
- Aha... – Ron nyelt egyet. – Menjünk a nappaliba.

Hermione nem túlzott, tényleg rengetegen voltak. Az egyébként hat személyes kanapén ott nyomorgott Neville, McGalagony, Fred, Angelina Johnson, Lee Jordan, Sirius, Lupin, Andromeda néni és Bimba professzor, aki egymagában elfoglal két helyet. Mellesleg ő mit keres itt?!
Rajtuk kívül még bent volt Alicia Spinnet, George, Ted Tonks, Aberforth Dumbledore és Arthur Weasley.
Hű... Vásári forgatag.

- Nyitna valaki ablakot? – kérdezte nyöszörögve Sirius, aki alig bírt megmozdulni Bimba és Lupin közé szorulva.
- Minden nyitva van – válaszolt Arthur, aztán ránk nézett. – Áá, szervusz Draco! Ron, hogy vagy?
- Kösz jól apa. Hé George – fordult bátyjához - , nem megyünk ki az udvarra? Kviddicsezhetnénk, vannak tartalék seprűim.
George bólintott. – Fred? Oliver amúgy is kint dekkol, biztos hozott seprűt meg labdákat.
- Naná. Angelina? – fordult a férfi feleségéhez.
- Megyek. Alicia?
- Kifelé! – mosolygott Alicia, és kiterelte a csapatot.
- Öttel kevesebb – szólt Lupin, és arrébb húzódott a kanapén.
- Hattal – mosolygott Lee Jordan, és ő is kiment.
- Tizen maradtunk – nézett körbe Sirius. – Ki szeretne elsőként elhalálozni?

Gondolatban felemeltem mindkét kezem. McGalagony ezzel szemben áthajolt Remuson, és fejbe vágta Blacket, aki morogva közelebb húzódott Lupinhoz.

Őrület... Haza akarok menni! Nem akarom, hogy ide gyere, és magaddal hozd azt a Lessát... A gondolattól is kiráz a hideg, hogy együtt vagy vele.
Biztos gyönyörű, és kedved, és jó humora van, és mindenki vállon vereget majd téged, hogy milyen szuper menyasszonyt találtál...
Draco, nyugi! Gondolkodj józanul.
Nem is láttad még a csajt. Lehet hogy ő csak a házvezetőnő! Vagy egy porszívóügynök.

Fejbe vágtam magam. Basszus, nem lehetek ennyire hülye!

- Jól vagy fiam? – nézett rám Aberforth.
- Igen, persze. Csak kicsit fáj a fejem, ennyi.
- Ne hazudj, Draco-pajtás – vigyorog Sirius - , tudjuk hogy csaj van a dologban.
- Nem Sirius – mondom, és számhoz emelem a poharamat, amit Ab nyomott a kezembe. – Nem csaj. – Hanem a te kedves kicsi keresztfiad, Harry!

- Harry? – Te szent Merlin, hangosan is kimondtam?

- Harry, de rég láttalak! – hallatszik Hermione hangja.
Hát megjöttél. Sirius kiviharzik mellettem, hallom ahogy boldogan üdvözlöd.

Szedd össze magad Draco!
Most szépen kimész, vigyorogni fogsz, és jó képet vágsz Potter új nőjéhez.
Igen, ezt fogom tenni. Nem láthatod, hogy mennyire fáj nekem, hogy elfelejtettél...

Megfordultam, és kiléptem az előszobába.
Ott álltál. Melletted Sirius, aki átkarolta a vállad. Ő megteheti.
Szememmel keresem a nőt, de az egyetlen nő itt Hermione, aki guggolva néz a hátad mögé, ahol egy megszeppent kislány álldogál; úgy Lilyvel egykorú lehet.

- És ki ez a kis szépség?
- Ő a nevelt lányom – mondod, és a kezedbe veszed a kislányt. – Mutatkozz be szépen Hermione néninek. – A kicsi szégyenlősen elfordul.
- Alessandra Bonaire-Potter – motyogja, és karjaival a nyakadba kapaszkodik.

Alessandra... Alessa... Lessa.
Már csak a plafont látom, és Sirius ijedt tekintetét, ahogy rám néz.

Feketeség, aztán foltok. És hangok.
Érzem, hogy valaki finoman pofozgat.
- Draco! Draco, ébresztő... – Ez te vagy, megismerem a hangod.
- Ezt nem így kell Harry – mondja Ron. – Menj arrébb. – Két kézzel megragadja a vállam, és rázni kezd. – Felkelni Malfoy, ebédidő van! Miattad éhezik harminc ember!
- Már fent vagyok te állat – morgom, és kinyitom a szemem.
- Akkor jó – vigyorog Ron. – Harry, mosd fel egy kicsit, aztán hozd le hogy ehessünk végre. – Kimegy, és becsukja maga mögött az ajtót.

Morgok egy kicsit, és feltornászom magam egy se nem ülő, se nem fekvő helyzetbe. Te az ágyam szélén ülsz.
- Mi történt? – kérdezem.
- Megláttad Lessát, és se szó, se beszéd leföldelted magad.
- Szóval ő a te...
- A nevelt lányom, igen, miért mit gondoltál kicsoda? – Hangod ingerülten cseng. – Délelőtt úgy elrohantál, azt hittem anyád miatt vagy ideges...
- Amiatt is.
- ... azután rájöttem, hogy a francokat, Lessa volt a bajod! Mondd, te sosem változol? Elrohansz, és meg sem hallgatsz?

- Én? - emelem fel a fejem. Dühös lettem. – Én voltam az, aki aznap éjjel, hat éve bemásztam a portrélyukon, és mindent elfelejtettem, ami addig történt? Én voltam, aki előadta a nagyhalált, és nem vártam meg a magyarázatot?
- De nem is én csaltalak meg! – kiabálsz.
- Megcsalni? – Felnevetek. – Látod ez az! Elhamarkodottan ítélsz Potter! Pansy Imperiót szórt rám! Gondolod hogy önszántamból lesmároltam volna?

Látom az arcodon a megdöbbenést. Bizony Harry, életedben egyszer te voltál a hülye, nem más! Viselhetted a következményeit hat hosszú éven át, ennek az egyetlen tévedésednek. Ahogy én is.
- Hát... Már nem számít, igaz?

Oh, Harry Potter, de képen térdelnélek most!
Nem számít? Nem számít?!
Neked nem számítanak a csókok, az éjszakák, az érintések, az elsuttogott szavak? Két év szerelem neked semmi? Semmi?
Hát rendben. Ha te így, én úgy.

- Igaz.
Felém fordulsz. Látom a szemedben, hogy fáj neked. Leszarom, Potter. Nekem is.
- És mi a helyzet Lessával?
- Már mondtam, a nevelt lányom.
- Bővebben?
Sóhajtasz, és visszaülsz az ágyamra.

- A szülei aurorok voltak Olaszországban. Natalia és Martin Bonaire voltak a legjobbak, akiket valaha ismertem. Minden átkot, bűbájt és igét ismertek, ami csak létezett; mesterei voltak a nonverbális varázslásnak, és nem láttam még náluk tehetségesebb pálcaforgatót. Nem mellékesen rendkívül kedvesek voltak, és mindennél jobban szerették a lányukat, Lessát.
- Aztán az egyik bevetésen hátba támadta őket a társuk, aki Nott embere volt. Martin azonnal meghalt, Nataliát pedig behozták a parancsnokság kórházába. Neki sem volt sok hátra, nagyon súlyos sérülései voltak. Mielőtt meghalt, megkért, hogy vigyázzak Lessára. Szegény kislány, alig négy éves, és elvesztette a szüleit. Engem szerencsére ismert és szeretett, könnyen elfogadott, mint pótapukáját. Mikor minden elcsitult, úgy döntöttem, visszajövök Londonba Lessával.
- Ez szörnyű... – suttogom.

És én még azt hittem ő a szeretőd! Merlin, annyira önző vagyok... Szegény kicsi lány...

- Menjünk le – szólsz könnyednek szánt hangon, még egy apróbb mosolyfélét is megeresztesz. – Ron meg fog őrülni, ha nem ehet.
- Igen. – Megpróbálok felállni, de nem megy. – Öhm... Potter...
- Tessék?
- Segítenél?
Elmosolyodsz, és kinyújtod felém a kezed. És bármennyire is utállak jelenleg, hálásan elfogadom.