Cím: Always, forever, together, but never again
Szerző: Zsuzsee
Kategória: nem anime, HP, Drarry
Szereplők: Harry P., Draco M., Hermione G., Ron W., Blaise Z., Ginny W., Aberforth D., Remus L., N. Tonks, Fred/George W., Sirius B., más szereplő, saját szereplő
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: slash, durva nyelvezet

Leírás: Ismerős sztori: Harry és Draco jártak, szétmentek, aurornak tanultak, majd Harry Olaszországba cuccolt, Draco pedig a minisztériumban maradt, hogy dolgozzon a papírmunkán. Amit mellesleg utál. Aztán kedvenc kis túlélőnk visszajön, szexin és kontaktlencsével, mint mindig. Hoz magával valakit, mint mindig, és természetesen felkavarja a város és Draco életét, mert ezt várjuk tőle :)

o0o0o0o0o0o0o0o0o

1.fejezet

Elmentél. És én hagytam.
Bevallom, valóban az én hibám. Részben.
Hagytam, hogy Pansy átverjen, és elég volt egyetlen figyelmetlen mozdulat, már röppent is a konfúziós átka. Megzavarodtam, és nem tudtam kikerülni az azt követő Imperiust.
- Csókolj meg! - hallottam a fejemben, és lábaim önkéntelenül is a lány felé vittek. Ajkaink összeértek.
- Csókolj...
Miért? Miért kéne megcsókolnom? Kétségbeesetten küzdöttem, gondolataimat rád irányítottam, míg végül megtörtem Pansy átkát.
A lány még fel sem eszmélt, már csattant a pofon az arcán.
- Soha többé. Ne. Gyere, A. Közelembe. Megértetted? – sziszegtem az arcába. Aprót bólintott. Mire én is.
- Incarcerandus! – kiáltottam. Kötelek feszültek a teste köré.
- Hé! Hé Draco, állj meg! Ezt nem teheted! – sikította felháborodva a lány. Leporoltam egy porszemet a taláromról.
- Szerintem meg igen. Arrivederci, Pansy! – kacsintottam rá, és elindulta kifelé a teremből. Mivel nem akarta abbahagyni a sikoltozást, vissza sem nézve küldtem rá egy némító bűbájt. Majd csak megtalálja valaki. Vagy nem.
Megigazítottam félrecsúszott taláromat, és karórámra pillantottam. A rohadt életbe! Negyed órája ott kéne lennem a találkozóhelyünkön!
- Merlin segíts, csak Friccsel ne fussak össze sehol! – imádkoztam, miközben igyekeztem minél halkabban rohanni le a lépcsőn.
Negyedik emelet... Harmadik emelet... Második emelet... Merlinre, csak legyél ott! Első emelet... Bejárati csarnok.
A térdemre támaszkodva állok, és lihegve nézek körbe. Sehol senki.
Csalódottan fordultam meg, és indultam le a pincébe, ám hirtelen kopogást hallottam a hátam mögül. Riadtan fordultam meg. A Griffendél-ház pontjait jelző homokórában szabadesést játszottak a rubintok.
Ezek szerint valaki elkapott téged visszafelé menet!
Futni kezdtem a legközelebbi portré felé, ami egy üvölt oroszlánt ábrázolt, és ami mögött egy, egyenesen a hetedik emeletre vezető csigalépcső rejtőzött.
Körülbelül a negyedik emelet környékén szédülni kezdtem a folyamatos jobbra kanyaroktól, de egyre sebesebben szedtem a lépcsőfokokat.
Feltéptem a szőnyeget, ami elzárta a kijáratot, és kiléptem a folyosóra. Te éppen a Dáma előtt álltál, aki morgolódva bár, de megnyílt előtted.

- Harry!
Szinte hallom ahogy roppan a nyakad, olyan hirtelen fordulsz meg.
- Harry, ne haragudj hogy nem voltam ott, de Pansy elkapott, és...
- Ne magyarázkodj. Nincs rá szükség.
Megtorpantam. Sosem hallottalak még ilyen fagyosan beszélni.
- Valami baj van? – kérdezem óvatosan, és egy lépést teszek feléd.
- Áh, semmi. Csak tudod kicsit szar érzés, ha a szerelmed végig átvert! – nézel rám. A szemeid gyilkolni tudnának.
- Harry, mi a... Pansy. - Miután megtörtem a lány átkát, mintha láttam volna egy fekete foltot elsuhanni az ajtóban, de azt hittem, csak képzelődtem.
Felém fordulsz, látom a smaragd szemek szomorú csillogását.
- Nem tudhattad, hogy tudok róla – mondod halkan. – De sajnos láttalak titeket. Rájöttem, hogy soha egy percet sem érdemeltél meg az életemből.
- Harry, én...
- Ne. Ne szabadkozz. Nem illik hozzád, egy Malfoyhoz. – Nem kerüli el a figyelmem a hangsúly, ahogyan a nevemet ejted. Pedig azt hittem, már bebizonyítottam, mennyire nem vagyok Malfoy.
- Elnézést – mordul fel a Kövér Dáma -, de szándékodban áll még ebben az életben bemenni, vagy lógjak még tárva-nyitva a híres Harry Potter kedvéért?!
- Máris. – Ismét felém fordultál. – Nézd Draco. Nem fogok bocsánatot kérni azért, hogy nem vagyok az, akit te akarsz... Hogy nem vagyok lány. Tudom, hogy valahol valaki vár rám, aki önmagamért fog szeretni.
Besétáltál a portrén, otthagyva engem, a döbbenettől tátott szájjal. Aztán én is elindultam, csupán egy könnycseppet hagyva magam után.

- A hetedik évet már nem a Roxfortban végeztem, otthon voltam magántanuló.
- Otthon, azaz... ?
- Otthon, Andromeda nénikémnél. Akkor már régen ex-majdnemhalálfaló voltam. – Ginny bólintott, én pedig folytattam.
- Mikor eljött a Nagy Csata, a világos oldalon harcolva néztem végig apám és Voldemort halálát. Furcsa, de semmit nem éreztem Lucius holtteste felett állva. Csak szánalmat.
- És Harry?
Államat a tenyeremre támasztva bámultam kifelé a kávézó ablakán. Odakint sütött a nap, az emberek nevetgéltek, kisgyerekek labdáztak a szemben lévő parkban.
- Őt akkor láttam utoljára. Egyetlen pillantás. Ennyit kaptam a fiútól, akit évekig szerettem. Aztán elment. Olyan sokan meghaltak akkor, azt hittem, ti is, de megtaláltam Ront, és elmondta kik távoztak el közülünk. Dean Thomas, Seamus Finnigan, Alastor Mordon, Luna Lovegood, Parvati Patil, Colin Creevey és... – megakadtam a sorolásban.
- Percy. – Ginny arcán végigfolyt egy könnycsepp. Aztán nem jött több. Átnyúltam az asztalon, és megszorítottam a kezét. Te is elsírtad minden könnyed, te drága lány, megedzettek az évek, ahogy engem is.
- Sajnálom. – Barátnőm megrázta a fejét.
- Hős volt.

Bólintottam. Bellatrix néném átka Fred felé szállt, de Percy öccse elé ugrott, megmentve őt a haláltól. Szarukeretes szemüvege azóta is ott pihen prefektusi jelvénye mellett Weasleyék nappalijában, a kandallópárkányon. Díszesen, méltó emléket adva a fiúnak.

- És ennek már hat hosszú éve – sóhajtott Ginny, és kiitta maradék kávéját.
- Bizony. És Potter azóta sem tolta ide a képét. Fizetnénk! – intettem a pincérnőnek.
- Ne is várd. Hermione szerint nem nagyon vágyik haza.
- Félelmetes, hogy Hermione mennyi mindent tud – néztem rá gúnyosan. Ginny csak ciccegett, miközben átnyújtottam az összeget a pincérnőnek. Felvettük aktatáskáinkat, majd miután kiléptünk a kávéházból, orrunkra toltunk egy-egy napszemüveget.

- Nem értem miért kell ez a felhajtás, Gin. – Az utcán mindenki megnézett minket. A lány intett egyet, és megigazította fekete zakóját. Én is az enyémet.
- Mert így tök olyanok vagyunk, mint Mulder és Scully. Csak nem FBI, hanem Mágiaügyi Minisztérium. És nem titkos ügynök, hanem auror. Merlinre, Draco, többet kéne TV-t nézned – tette hozzá értetlen arcomat látva.
- Tudod, hogy utálom azt a szar dobozt.
- De csak mert nem tudod kezelni a távirányítót – nevetett Ginny, és én is elmosolyodtam.

Ginevra Weasley. A legfiatalabb kis vörös. Miután vége lett a Harcnak, mindannyian (mármint Harry, Ron, Ginny, Blaise, Fred, George és én) egyenesen az aurorképzőbe vettük az irányt. Az ikrek Lee Jordanre hagyták a Varázsvicc boltot, aki elvesztette nővérét a háborúban.
Két évvel később mind kitűnőre vizsgázott aurorokként jöttünk ki az iskolából. Persze nem együtt tanultunk, hiszen Harry látni sem akart engem, és bevallom, én sem vágytam túlzottan rá. Akkoriban még. Mi Blaise-zel tökéletes kis duót alkottunk.
Aztán persze jött a felsőbb utasítás: egy csapat három tagból áll. Így került hozzánk Ginny. A másik triót a másik három Weasley alkotta, mivel Harry rögtön az aurorigazolvány megszerzése után Olaszországba cuccolt, gondolom, hogy minél messzebb legyen tőlem. Mindenesetre, a hírek szerint, kiválóan végzi a munkáját külföldön. Azaz aurorkodik. A legutóbbi füles szerint Theodor Nott és apja arrafelé bujkálnak. Hát adj nekik, Potter.

Amíg mi tanultunk az aurorképzőben, Hermione Granger sem tétlenkedett: minden tudását mozgósítva (ami, lássuk be, kulturált kifejezésekkel élve is kurva sok) gyógyító lett a Szent Mungóban. Aztán hozzáment Ronhoz, megszülte a kis Lilyt, és most terhes a másodikkal. Hogy fiú-e vagy lány, azt nem hajlandók elárulni. Szerintem fiú.

Fél évvel ezelőtt Ginny és Blaise is egymásra találtak, csak hogy ők se maradjanak ki a buliból. Na jó, gonosz vagyok. Igazából nagyon szép pár.

Én pedig azóta is hiányollak. Sőt. Szeretlek.

- Draco! Megjöttünk. – Ginny egy kopott, piros telefonfülkére mutatott.
- Miért a látogatók bejáratán megyünk? – kérdeztem, miközben beléptem a lány mellé, és tárcsáztam a számot.
- Mert utoljára negyedikben használtam ezt a bejáratot, és szeretnék itt bemenni.
- Üdvözlöm a Mágiaügyi Minisztériumban. Kérem, mondja be nevét, látogatásának célját.
- Ginevra Weasley és Draco Malfoy. Szeretnénk eljutni a munkahelyünkre, amennyiben a Mágiaügyi Minisztérium volna szíves biztosítani nekünk az utat. Most mi van? – néztem Ginnyre, teljesen ártatlan képpel. Lökött, tátogta, majd miután kitűzőink koppantak a pénzvisszaadóban (később pedig a táskánkban, mert hülyék leszünk felvenni), a fülke lassan süllyedni kezdett.

Amint leértünk, rögtön láttam, hogy miét akart igazából a másik bejáraton át jönni barátnőm: a főbejáratnál mozdulni sem lehetett az újságíróktól. Ott tolongott a Reggeli Próféta, a Szombati Boszorkány, a Kviddics Magazin, és még van tíz újság munkatársai, sőt, azt hiszem Xenophilius Lovegood narancssárga talárját is láttam megvillanni a tömegben.
- Nosztalgia, mi? – húztam fel a szemöldököm. Ginny lesütötte a szemét.
- Apa küldött egy baglyot reggel, hogy vigyázzunk, és ha tehetjük, hátul jöjjünk.
- Azért kíváncsi lennék, mi verte fel így a port – néztem a sok firkászra, és elindultam a lift felé. Ginny még motyogott valamit, majd utánam jött.

Meglepetésemre barátnőm már a hatos szinten kiszállt.
- Van egy kis elintéznivalóm a Seprű-ellenőrzési Hivatalban – magyarázta -, Fred Jólsep-R-je bemondta az uncsit tegnap. Lent találkozunk! – Integettem neki. Pápá.

Viszonylag hamar lejutottam a másodikra, tekintve, hogy alig hárman szálltunk be a liftbe fent. Valószínűleg a legtöbb dolgozó a főbejárat előtt tolong, és próbál bejutni. Egyiknek sem jut eszébe a hátsó bejárathoz hoppanálni. Ha ha.
Kiszálltam a liftből, és elindultam az irodám felé. Pontosabban a közös irodánk felé. Valahogy minden szembejövő ember olyan izgatottnak tűnt.

- Hello Blaise – köszöntöttem barátomat. Ledobtam a zakómat, és kissé meglazítottam méregzöld nyakkendőm.
- ’reggelt. – Imádom a reggeli lelkesedésed, Blaisy.
- Nem tudod mi az a banzáj a bejáratnál? Mintha Voldemort ugrott volna vissza egy baráti látogatásra. – Leültem az asztalomhoz, és magam elé húztam egy köteg jelentést. Papírmunka, imádlak!
- Olyasmi. Azt hittem tudsz róla... Harry visszajött.

Véletlenül kettétéptem a kezemben tartott pergament. Blaise jobbnak látta kimenekülni az irodából, míg én dermedten ültem.
Visszajöttél? Most?! Miért?
Akkor ezért vigyorog ma mindenki... Harry James Potter, az Auror visszatért Londonba, hogy felverje a város életét – legfőképp az enyémet. Frenetikus.
Elmotyogtam egy Reparót a jelentésre, majd napszemüvegemet zsebre vágva feltéptem az ajtót, és nagy lendülettel kifelé indultam – volna, ha nem ütközök neki valakinek, aki épp befelé szándékozott jönni.