Cím: Egy kézilabdás naplója
Szerző: Zsuzsee
Kategória: nem anime
Szereplők: -
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: durva nyelvezet

Leírás:

Egy csapat, akik azért küzdenek, hogy megnyerjék a bajnokságot. Egy város, ahol sosem unatkozol. Egy család, ami csak kicsit furább az átlagnál. És egy lány, aki nem találja a helyét. Barátok, barátnők, álmodozás, szerelem, tengerpart, sport, és tanulás. A tinédzserkor szépségei...

o0o0o0o0o0o0o

Hát ez így gáz.

Vázolom: felkaptam egy törcsit, kirobogtam a szobámból, át a nappalin, be a fürdőbe. Lezuhanyoztam, illatos barackos tusfürdővel mosakodtam, és megtörölköztem.

Gond egy szál se, igaz? Jah, de, mégis.

RUHÁT NEM HOZTAM!

Két választásom van. Vagy kimegyek törölközőben, vagy megvárom Brettet, és megkérem, hogy hozzon be nekem valami cuccot.

Sajnos Isten tudja Brett mikor jön haza, szerintem még odafelé menet találkozott egy haverjával, és félreálltak egy cigire. Vagy kettőre.

De én mit csináljak?!

Magamra tekertem a törölközőt, és kicsavartan a hajamból a vizet. Megmostam a fogam, majd a mosdókagyló szélére támaszkodva belenéztem a tükörbe.

Jelenleg vizes, balról elválasztott fekete hajam a vállamig ér, frufrum kétoldalt az orromig lóg. Kifejezéstelen arc, barna szemek.

Igazság szerint a környezetem szépnek tart. Azt mondják szép a szemem, szerintem nem. Az orromra azt mondták egyedi formájú, szerintem tök kampó.

Testalkatra, nem vagyok vékony, de kövér se, tekintve sportoló mivoltomat. Szóval összességébe nem vagyok egy rossz csaj... De lehetnék szebb. Szerintem.

Jemima barátnőm erre rávágná, hogy ha pasi lenne, tuti belém zúgna. Kösz...

Tükörképemmel megállapodtunk, hogy ideje lenne kimenni, Tyler még azt hiszi vízbe fulladtam.

Istenem... Annyira, de annyira biztos vagyok benne, hogy odakint ül a kanapén! Mintha csak megérezné, hogy nem hoztam magammal ruhát.

Nagy levegő, nagy sóhaj. És megint.

Óvatosan elfordítom a kulcsot a zárban, résnyire nyitom az ajtót, és kilesek.

Ahogy sejtettem. Tyler megunta a Call of Duty-t, és most a kanapén terpeszkedve TV-t néz. Jézusom, nincs rajta póló!

Tudjátok, Tyler annyiszor szokott itt aludni, hogy már teljesen otthon érzi magát. Értsd, képes egy szál alsónadrágba mászkálni, bátyámmal egyetemben, de tőle ez nem is zavarna. Hál’Istennek most legalább egy Hawaii-mintás bermuda van rajta.

Belebújok a papucsomba, és nagyon-nagyon lassan kilépek a fürdőből, nehogy észrevegyen. Ha szerencsém van, berohanhatok a szobámba, és mire észbe kap, már felöltözve jövök ki.

Elindultam, leléptem a lépcsőn, és elkezdtem volna futni, de ekkor Tyler hátranézett. Először tetőtől-talpig végigmért, majd hangosan füttyentett.

-          Máskor is mászkálhatnál így – vigyorgott.

Megmutattam neki a szexi középső ujjam, és átvágva a nappalin becsaptam magam mögött a szobám ajtaján.

-          Csessze meg... – morogtam, és kotorászni kezdtem a szekrényemben.

Normális esetben elég lenne egy bugyi meg egy spagetti pántos top, de ezúttal Tyler is itt rontja a levegőt, őt pedig mégsem tisztelhetem meg csodás lábaim látványával...

Rövid keresés után az ágyon landolt egy világosbarna, kicsit bő rövidnadrág, meg az XXXL-es Good Charlotte-os pólóm.

Eleget mutat, de még többet sejtet. Kedvenc vendégváró-szerelésem.

A hajammal nem foglalkozom, had lógjon. Az egyik osztálytársam, Matt szerint jól áll a vizes haj. Lássuk, Tynak bejön-e.

Jézusom, mióta foglalkozom én azzal, hogy mi jön be Tyler Kisszemét Jacksonnak? Dögöljön meg ott ahol van...

Kulcscsörgés, ajtócsapódás, zacskózörgés.

Kimegyek a nappaliba, Brett éppen a szatyrokat pakolja le a konyhapultra.

-          No lám, a tékozló fiú hazatért! – köszönök neki, és odalépek mellé, megnézni hogy miket hozott haza.

Nem is rossz. Bátyám egyik jó tulajdonsága, hogy srác létére egész házias. Úgy értem, bevásárol, ha nem vagyok itt, főz, be tudja kapcsolni a mosógépet, ha nagy a dzsuva, takarít is, egy szóval, jó fej tud lenni, ha akar.

De van amikor egy kibírhatatlan pöcs.

Átmászok a pult alatt (megkerülni túl fárasztó lenne), és beletúrok a szatyrokba, hogy kipakoljak, meg nekikezdjek a vacsoránknak.

Lássuk csak... Van itt tojás, remek, ez kell. Tej, joghurt a hűtőbe, pizzakrém, fagyasztott pizzaalap, sonka és sajt, ezek szerint pizza is lesz.

-          Tyler hozott egy jó kis filmet, megcsináljuk a pizzát, és megnézzük éjjel – mondta Brett, és bevonult a szobájába. Én közben tovább pakoltam, a végeredmény pedig olaj, szalonna, és tojás lett, ami szinte ordított, hogy verjem fel, és csináljak belőle rántottát.

Brett közben (megjegyzem meztelenül) átvágott a nappalin, és elvonult zuhanyozni.

-          Mit szeretnél nézni?

Felnéztem. Tyler kezében a távirányítóval, engem figyelt.

-          Bocsi, nem figyeltem.

-          Hova kapcsoljam a TV-t?

-          Ja... – zavartan vakargattam a tarkóm. Mindig vakargatom a tarkóm, ha zavarban vagyok. És Tyler tudja, hogy ha zavarban vagyok, akkor vakargatom a tarkóm. Ezért még tovább vakargattam a tarkóm. – Kapcsold az MTV-re.

-          Jó válasz – mosolygott Ty, és átnyomta a televíziót. Kedvenc zenei adónkon éppen egy Hannah Montana szám ment, én pedig önkéntelenül is énekelni kezdtem.

Ja, még ezt se említettem? Egész jól énekelek. Legalábbis a barátaim szerint. Sőt, még Brett szerint is, pedig ő ritkán dicsér meg. Néha, amikor unatkozunk, ő gitározik, én meg énekelek. Tyler meg csak néz, és vigyorog, azzal az idegesítő(en édes) vigyorral.

-         ... every shoe, every color, yeah, when you're famous it can be kinda fun...” Ja, bocsi... – Elpirultam. Bassza meg, tutira elpirultam!

-          Semmi baj, sőt... – megint mosolygott. – Szerintem állati jó hangod van.

-          Oh, öh... Köszi. – Gyorsan elfordultam, és ráöntöttem a tojást a szalonnára, csak hogy ne kelljen Tylerre néznem.

Tyler megdicsért! Fuckynak erről nem szabad tudnia, még elkezdene kombinálni, hogy én meg ő így meg úgy.

Brett előtámolygott a fürdőből, derekára csavart törölközővel, és megrázta vizes haját. Tök helyes bátyám van, erre már rájöttem. Ha nem lenne a tesóm járnék vele... Csak vicceltem, de tényleg helyes gyerek. Magas, kisportolt (kiskorában focizott, néha most is eljár), rövid sötétbarna haja és barna szemei vannak. Eléggé hasonlítunk egymásra.

-          Jól hallottam hogy énekeltél? – kérdezte. Bólogattam, és tovább piszkáltam a tojást.

-          És nem is akárhogy – mondta Tyler. – Nagyon sirály hangja van.

FIGYELEM: Még véletlenül sem vagyok Mary-Sue karakter. Csak a nevünk egyezik, semmi más!

-          Majd zenélhetünk, ha akartok – vont vállat Brett.

-          Nem, nem akarunk! – vágtam rá, velem egyidejűleg pedig elhangzott Tytól egy „Igen, akarunk!”. Asszem leszavaztak.

-          Asszem leszavaztunk! – Köszi Brett, erre már én is gondoltam.

-          Tesó, szedj elő tányérokat! Vacsoraidő.

Brett kipakolta a tányérokat, én pedig elosztottam háromfelé a rántottát. Kenyér, három tálca, evőeszközök, csettintesz és a pincérnő ugrik? Hát mi vagy én?

De azért kiviszem nekik a kaját, mert én olyan jó fej vagyok. A két srác rá is veti magát, természetesen TV előtt, ölbe vett tálcával, remélem leeszik a plüsshuzatot, hogy még mosnom is kelljen. Mindenesetre MTV-n Tainted Love megy, úgyhogy magam alá húzom az egyik magas bárszék-szerűséget, amiket Kris szerzett be nemrég (de csak mert panaszkodtam hogy nem lehet leülni a pulthoz kajálni), és nekiálltam vacsorázni.

-          Hé Brett, arrébb húzódnál? A fejed eltakarja a fél TV-t.

-          Bocs – mondta, és elhúzódott jobbra, így a feje most már az egész képernyőt eltakarta. Sóhajtottam. Nem baj... Azért én szeretem.

Halkan dúdoltam a számot, és elgondolkodva néztem magam elé. Énekelni...

Imádok énekelni, a részem, mondhatni, de a kézilabda mellett esélyem se lenne énekórára járni. Van az a suliban úgyis, itthon meg kornyikálhatok eleget, Brettet nem zavarja, anya és Kris pedig kifejezetten szeretik. Anya szerint nyugtató hangom van. Szerintem meg anyu valamiféle halláskárosodást szenvedhetett tőlem, ha annak hallja.

Egyébként, jó lenne beállni egy bandához, és széténekelni az agyam, de a sport mellett tényleg nem lenne rá időm. Főleg a suli miatt is. Ha nem edzésen vagyok, akkor tanulok, kevés a szabadidőm, csak a hétvégék, mert valamiféle fura jó szokás a tanároknál, hogy hétvégére nem adnak házit. De persze hétköznap annál többet.

De hé, fel a fejjel! Néhány hét múlva nyári szünet! És végre a bajnokságnak is vége... Nem mintha nem élvezném, de elég fárasztó hétközben három edzés, hétvégén pedig meccsek.

-          Hugicicaaaa, huhú...

-          Mi van? – néztem fel. Brett a kezét lengette az orrom előtt.

-          Semmi csak már azt hittem transzba estél a kajától. Amúgy köszi, finom volt. – Letette mellém a két tálcát. Már csak a „Mosogass bazmeg!” felirat hiányzott róluk.

-          Szívesen – mondtam, és hozzácsaptam az enyémet is. A mosogatóhoz sétáltam vele, és betettem a többi zsíros, olajos, koszos, undi cucc mellé, majd csípőre tett kézzel megszemléltem.

Ha harc, hát legyen harc!

oOoEKNoOo

-          „... akarsz játszani?”

-          Huh, mi?!

-          Sssssss!

-          Bocs...

Mintha én tehetnék róla, hogy a Fűrészen mindig bealszok... Inkább néznék egy Végső Állomást, vagy a Fertőzést, vagy bármi mást. Elég kiakasztó huszadszorra is végignézni, ahogy Troyt darabokra tépik azok a hülye láncok...

Bezzeg Tyler és Brett...

Mint a kisfiúk, akik a Digimon valamelyik új részét nézik, hülye vigyorral tapadnak a képernyőre. Természetesen a pizzájukról már lezúgott a feltét (még jó hogy adtam nekik tányért), én meg mindjárt megint elalszok, pedig ez még csak a film legeleje.

-          Srácok én bemegyek, nagyon fáradt vagyok. – Felálltam, és elindultam befelé a szobámba. Kétfelől hallottam két szórakozott „oké”-t...  Filmnézés közbe kikapcsol az a... öhh.. Szóval, kikapcsolnak.

oOoEKNoOo

Lassan felveszem a mezemet, ráhúzom a nadrágom a térdvédőmre, és kilépek az öltözőajtón. Egy mozgólépcső levisz a pálya széléig, ahol már ott áll a másodedző, Ivy.

-          Ma kicsit más lesz... – mondja, és a pálya felé fordul.

Félpályánál ott állnak az a hat csapat, akikkel ebben a fordulóban küzdöttünk.

Várjunk csak...

Hat? Összesen vagyunk hatan...

Ez az én csapatom! De miért állnak az ellenfél között?

-          Ivy, én nem akarok bemenni... – mondom, és eltakarom a szemem. Mint a kisgyerekek, ha én nem látom őket, akkor ők se engem, ez szabály.

-          Pedig bejössz! – kiáltja valaki, és én felismerem Aaron hangját. Abban a kapuban áll, ahol nekem kéne védenem, fején egy fura cowboykalappal, kezében egy rikító zöld lasszóval.

Nevetnem kell, de nem tudok. Hirtelen sírni kezdek.

-          Gyere! – rikkantja Aaron, és a lasszóval beránt a pályára, egyenesen a kapuba.

-          Most pedig, ti jöttök lányok!

Ők jönnek? De mi...?

Akik eddig középen álltak, most szépen felsorakoznak a kilences vonal mentén, félkörbe. Meg sem tudom számolni hányan vannak, de az első sor elhelyezkedik, lövő helyzetbe. Hisz ezek mind a csapattársaim!

-          Csajok, mit csináltok?

-          Megbüntetünk! – mosolyog Maya. – Miattad veszítettük el a bajnokságot, hát most elégtételt veszünk!

-          Mindenki kész? – kérdi Aaron, akin most egy fekete rövidnadrág, egy fekete-fehér csíkos póló, térdzokni, és fekete cipő volt. Belefújt a sípjába, mire az első sor ellőtte a labdát, egyenesen felém.

-          NEEEEEEEEE...