|
5.Szegény Kurama... Szegény Yusuke!
2007.08.26. 15:34
De most koncentráljunk a házban felejtett Don Juanomra, aki már minden bizonnyal tűkön ülve várja, hogy hazaérjünk. Vagy csak érjek?
A ház felé tartó utat végignevettük. Beszélgettünk a reggelről, hogy mindkettőnknek milyen gazdag a szókincse sértések terén. Be kell vallanom, sosem gondoltam hogy Hiei ilyen jó beszélgetőpartner. Szerintem ez alatt a fél óra alatt több dolgot tudtam meg róla, mint az elmúlt 5 évben. És Hiei csak mosolygott… Még sosem láttam mosolyogni.
Észre sem vettük hogy hazaértünk. Ahogy beléptünk az ajtón, megcsapta az orromat a bolognai spagetti semmihez nem fogható illata… Mmm…
De stop! Honnan jön ez az isteni szag? Körbenéztem a nappaliban, de Yusuke sehol nem volt… Ellenben a konyhából csörgés hallatszott.
Hiei mintha csak olvasott volna a gondolataimban, benézett a konyhába. Megdöbbenve jött vissza a nappaliba.
- Yusuke főz.
Yusuke főz? Yusuke főz! Yusuke tud főzni?! Megfogtam az Isten lábát! Belépve a konyhába megpillantottam álmaim pasiját, ahogyan köténnyel a derekán kevergeti a gázon fortyogó szószt, a tészta pedig egy szűrőben a mosogató fölött.
- Öhm… Yususke… - szólítottam meg óvatosan, félő hogy elejti a lábost. De a srác hátra sem fordult, úgy munkálkodott tovább.
- Szivecském, mit csinálsz?
- Szivecském? – vigyorgott rám. – Ez tetszik. Egyébként, főzök.
- Aha… És mond csak, minden rendben?
- Persze. Azt mondtad Kuramának kaja kell.
- Igen, de… Te tudsz főzni?
- Kénytelen voltam megtanulni. Anyám kiszámíthatatlan, és ha nem akartam állandóan étteremben kajálni, muszáj volt hogy tudjak gondoskodni magamról. Megkóstolod?
Felém nyújtotta a fakanalam. Óvatosan lenyaltam a végéről egy kis szószt. A döbbenet enyhe kifejezés.
- Túl sós?
- Túl jó!- vágtam rá. – Yus, istenien főzöl!
- Köszi. De ezt a Yus-t… Mellőzük, oké?
- Oké. – nevettem.
- És Hiei? Melyik fán lógattad fel?
- Hát… A kanapé-fán. – a nappali felé böktem, ahol Hiei elmerült egy heti magazinban.
Mi?! Heti magazin? Ez tud olvasni? Na jó… Tartogatsz még nekem valamit prücsök?
– Megbeszéltem vele a dolgokat. Mostantól Hiei az új legjobb barátom.
- He? – Yusuke meglepetten állt a gáz mellett.
- Jól hallottad. Úgyhogy megkérlek téged is, hogy ne nagyon cseszegesd… Különben… - mögé álltam, és belemarkoltam a fenekébe – büntetést kapsz.
Yusuke cápavigyorral fordult meg.
- Vállalom.
- A felelősséget is, ha odaég a szósz?
- A szósz!- kapott észbe, és visszaugrott a lábos mellé. Én ledobtam a cipőm az ajtó mellé, és kicsoszogtam a nappaliba. Hiei mellet elhaladva megpaskoltam a vállát.
- Felmegyek zuhanyozni. Szerintem Kurama nemsokára hazaér. – szóltam oda neki, majd az emeleti szobám felé vettem az irányt.
Hiei bólintott, majd újra belemerült az újságba.
***
Egy elegáns nő lépked a belvárosban. Szoknyájába bele-belekap a szél, hosszú, barna haja laza lófarokba kötve a feje tetején. Pólója alól egy fehér kötés széle kandikál ki. Mintha keresne valakit…
- Oké Kokuni, holnap reggel gyere be korábban, és megoldjuk. Szia! – Kurama sietős léptekkel jött ki iskolája kapuján. Tekintete elsötétült, ahogyan megpillantotta a villanyoszlop mellett álldogáló nőt. „Ki ez a nő? A szellemi ereje… Nagy! És miért figyel engem?”
Kurama igyekezett minél gyorsabban elsétálni a nő előtt, ám az hirtelen elé állt.
- Elnézést fiatalember, kérhetnék egy kis segítséget? – kérdezte egy címlap-mosoly kíséretében.
- Természetesen, hölgyem. – felelte Kurama, jól kihangsúlyozva az utolsó szót.
- A mozihoz szeretnék eljutni… De sajnos nem idevalósi vagyok. El tudna kísérni?
- Szívesen. Jöjjön velem.
„Oké, most már biztos hogy nem csak a mozit akarja látni… De ki ez a nő? Mintha ismerős lenne… de még sosem találkoztam vele… Derítsük ki.” Kurama két ház közé mutatott.
- Látja ott azt a sikátort? Ha azon átmegyünk, rögtön ott a mozi.
A nő bólintott. Kurama gyors léptekkel haladt, a másik is tartotta a tempót. Ahogyan beértek, a fiú szembefordult a nővel.
- Értékelném ha elárulnád mit akarsz tőlem. Érzem a szellemi erőd. Nem tudsz átverni. Leroux. - tette hozzá, mire a nő gúnyos mosolyt villantott. Hirtelen ezüstös fény vette körül, Kuramának hátrálnia kellett pár lépést. Mire visszanézett, a nő helyén egy fekete köpenyes férfi állt.
- Rég láttalak, Youko. A rózsaostorod okozta sebem szépen gyógyul.
- Neked Kurama vagyok. Kérlek ne bosszants fel. Nem jársz jól.
Leroux felmordult, és egy hatalmas fekete gömböt lőtt ki a démonróka felé. - Ne légy ennyire öntelt, Kurama! Erősebb lettem a legutóbbi találkozásunk óta!
- Remek!- kiáltotta a fiú, majd elugrott egy újabb gömb elől. - Ha nagyobb a büszkeség, nagyobb a bukás is!
Leroux egyre gyorsabban, és egyre több fekete gömböt lőtt Kurama felé. Ezek már villámlottak is, ezért a démon jobbnak látta átalakulni. Leérkezvén az egyik ugrásból, Leroux immáron nem Shuichi Minaminoval, hanem Youko Kuramával nézett farkasszemet.
- Lám, lám... A híres Ezüst Róka. Nagybetűvel. Gratulálok Kurama! Legenda vagy! - újabb fekete villámló gömb. - De ennek a legendának ideje letűnnie!
Leroux összeérintette két tenyerét. Ahogyan széthúzta őket, egy hatalmas, aranyszínű gömb keletkezett. Kurama ledöbbenve állt.
- Az Arany Bolygó? Lehetetlen! Ezt a technikát csak a legjobbak tudják elsajátítani!
- Márpedig nagyon is lehetséges! - vigyorgott Leroux, majd a két tenyeréből előtörő sugarat Kurama felé irányította. A fiú a döbbenettől lebénulva későn ugrott el, és a sugár súrolta a jobb lábát. Felüvöltött, és a ház falának zuhant.
***
- Áááááááá!
A sikításra Hiei és Yusuke is felkapta a fejét, majd egy emberként ugrottak fel, és rohantak Kira emeleti szobájába. A lány a földön térdelt, és a szívét markolta. Az ajtócsapódásra felnézett.
- Kurama... - suttogta erőtlanül, majd eszméletét vesztve a földre zuhant.
- Te maradj itt vele, én megkeresem Kuramát. - fordult Hiei Yusuke felé, és mire az reagálhatott volna, már ki is ugrott az ablakon.
***
- Le..he..tetlen... - suttogta Kurama, és megtámasztotta magát karjával a földön, hogy fel tudjon ülni. Leroux mellé sétált.
- Megmondtam: erősebb lettem. És most... Köszönj el a világtól Kurama. Ne aggódj, vigyázok a húgodra, ha te már nem leszel...
- Arra nem lesz szükség!
Leroux felnézett a ház tetejére, ahonnan a hangot hallotta. De csupán egy fekete árnyat látott.
- Ki vagy te?
- A rémálmod, a hóhérod, a halálos ellenséged, vagy ami tetszik.
- Na ne nevettess.
- Viccesnek találod? - kérdezte az árny gúnyosan. - Akkor ezen szakadni fogsz! En Satsu Kokoryuha!
Azonban mire az árny kimondta a bűvös mondatot, Leroux köddé vált. Csupán egyre halkuló fenyegetését lehetett hallani: Még nem végeztünk, Kurama...
Az árny leugrott a tetőről, és a sebesült rókadémonhoz lépett.
- Jól vagy haver?- kérdezte, miközben felsegítette a földről.
- Hiei?
- Igen. De miért vagy te Youko testében?
- Muszáj volt. Minamino nem bírt volna el az Arany Bolygóval.
Hiei megrökönyödve állt meg.
- Azt mondtad az Arany Bolygó? Az lehetetlen. Egy ilyen ksi senki mint Leroux nem lehet képes az arany Bolygóra!
- Én is ezt hittem. - suttogta Kurama. Lábai megremegtek, ha Hiei nem kapja el, összeesik.
- Figyelj, hazaviszlek. Majd Kira ellátja a sebeid. Gyere. - mondta Hiei, és támogatva barátját, lassan ugráltak háztetőről-háztetőre.
***
- Istenem, mi lehet vele? Hol vannak már?
Yusuke felsóhajtott. Immáron sokadszorra.
- Kira, én is aggódom. De ha elkoptatod a padlót, nem lesz jobb. Ülj le, kérlek!
- Nem tudok! Mi van ha meghalt?
- Ugyan már. Ha a halálán lenne, Hiei addig verné amíg fel nem kel a földről. Na gyere ide. - Yusuke a lány háta mögé állt, és átkarolta.
- Yusuke... - suttogta a lány. - Félek.
- Nem kell. Hazajönnek.
Kira megfordult Yusuke karjaiban, és szorosan hozzábújt.
- Köszönöm.
- Hm?
- Hogy itt vagy.
Yusuke elmosolyodott, és végigsimított szerelme arcán.
- Bocs, zavarunk? Mert vissza is mehetünk...
Kira az ablakhoz ugrott, ahol Hiei segítette be Kuramát.
- Istenem Kurama... jól vagy? Mi történt? Ki tette? Megyek és lenyúzom a bőrét.
- Nyugalom hugi. - mosolygott erőtlenül a démon. - Még élek.
Yusuke odalépett mellé, és megtartotta a hóna alatt.
- Szerintem vigyük a kanapéra. Kira, kotyvassz valami hatásos krémet, Hiei te meg gyere segíts.
Az említettek bólintottak, a lány a konyhába rohant, Hiei pedig a másik oldalán támasztotta a démonrókát. Miután eljutottak a kanapéig, Kurama hanyatt dőlt rajta. Közben egyfolytában jobb combját markolta, amelyből patakzott a vér.
- Hát, a szőnyegnek annyi... - jegyezte meg Yusuke, majd maga alá húzott egy széket. - Mi történt haver?
- Leroux.
- Mi? - döbbent meg Yusuke. - Hogy került ide?
- Gondolom bosszút esküdött ellenem, amiért a legutóbbi harcunkban veszített.
- Mi legyen vele? - kérdezte Hiei, aki a falat támasztotta Yusuke mögött.
- Egyelőre semmi. - robogott be Kira a nappaliba. Egyik kezében egy fiolát tartott, másikban egy tálat, amelyben egy zöld levél, és valami zöldes-barnás massza volt.
- Oké... - Kurama mellé térdelt. Felemelte a fiú fejét, és megitatta vele a fiola tartalmát. Kurama kinyújtotta a nyelvét.
- Bíztató íze van.
- Az bizony. - mosolygott Kira. - Na most, bátyó, szorítsd össze a fogaidat. Kissé csípni fog. - azzal ujjára vett egy kis adagot a masszából, és a démon lábán éktelenkedő sebbe nyomta. Kurama felordított – volna, ha Hiei nem nyom a szájába egy rongydarabot. Csupán eltorzult arcáról lehetett látni, hogy a démonróka mennyire szenved. Kira eközben újabb és újabb adag krémet passzírozott a sebbe.
- Bocsi. Én sem csinálom szívesen, de csak ez segíthet.
- Kész is. - állt fel a lány. Kezébe vette a kiürült tálat és fiolát, és kisietett vele a konyhába.
- Jól vagy? - kérdezte Yusuke a fetrengő fiútól. Kurama kiköpte a rongyot.
- NEM!- üvöltötte a megszeppent Urameshi képébe, majd a párnájára hanyatlott, és békésen szuszogott tovább.
Yusuke félelmében igyekezett eggyé válni a székkel, amin ült. Hiei csak vigyorgott.
- Nos, kedves Yusuke, milyen érzés ha a képedbe ordít az Alvilág legfélelmetesebb démona, az élő legenda, Youko Kurama?
Yusuke csak egy „mostfogdbevagyhalottvagy” arccal fordult az imiko felé.
Szegény Yusuke...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
