|
1.Kirát Hieiért?
2007.08.26. 15:32
Cím: Egy új történet
Szerző: Zsuzsee
Kategória: anime, Yu Yu Hakusho
Szereplők: Youko Kurama, Yusuke Urameshi, Hiei Jaganshi, Kazuma Kuwabara, Koenma, saját szereplő
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: -
o0o0o0o0o0o0o
Lépteim felverték a folyosó csendjét. Sietősen kapkodtam a lábaimat. Az órámra néztem, mely most negyed nyolcat mutatott. A francba! Be fognak írni későnek! Ahogy rohantam fel a lépcsőn, lázasan kutakodtam agyamban valamiféle elfogadható magyarázat után. Mégse állíthattam be az osztályba azzal a szöveggel, hogy „Bocsika, de út közben találkoztam egy tök undok szellemmel, aki ki kellett nyírnom, legközelebb igyekszem hamarabb elföldelni!”… Bár… Megnézném a tanár képét.
Nem volt időm többet gondolkozni, az osztálytermem ajtaja vészesen közelített. Megálltam, rendbe szedtem a ruhám, majd kopogtam.
- Tessék!- hallatszott ki a szigorú, dörmögő hang. Kinyitottam az ajtót, majd beléptem. Minden szem rám szegeződött. A tanár kérdően nézett. Én azonban meg se mertem nyikkanni. Ilyen nincs… Pont aznap kell elkésnem mikor fizika az első óra!
- Elnézést a késésért, csak… Este elfelejtettem bekapcsolni az ébresztőmet, és elaludtam. – nyögtem ki végül.
- Ülj le. – mondta a tanár, és megkönnyebbültem láttam, hogy nem írt be a naplóba. Könnyedén becsusszantam a helyemre, és megpróbáltam odafigyelni arra amit a fizikatanár magyaráz, kevés sikerrel. Bámultam kifelé az ablakon, és eszembe jutott az a nap.
A bátyámmal kint sétáltunk az erdőben, mikor meghallottuk a sikítást. Mire visszarohantunk a házunkhoz, abból már csak egy kupac hamu maradt. Akkor láttam először sírni Kuramát. És utoljára. A szüleink meghaltak a tűzben, a testüket sosem találtuk meg. Aztán jött Koenma. Segített nekünk. Emberi testben eljöttünk az Alvilágból, hogy normális életet éljünk az emberek között. Békében, és nyugalomban. Jó vicc. Én szellemdetektív lettem, immáron 50 éve óvom a világot azoktól a rohadékoktól. De ötven év alatt sem sikerült megtalálnom anyám és apám gyilkosát.
- Minamino kisasszony, legalább tegyen úgy mint aki odafigyel, legyen szíves. – szólt rám a tanár.
- Elnézést.
- El lesz nézve, ha válaszol a kérdésre, amit feltettem az előbb.
Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mi volt a kérdése, kicsengettek. A cuccaimat bedobáltam a táskámba, és lerohantam az udvarra, ahol márt várt rám a drága tesóm.
- Kurama!- kiáltottam neki, és ledobva a táskám a nyakába ugrottam.
- Hé, nyugi, még a végén megfulladok. – dorgált meg pajkosan, majd leültünk a padra.
- Na, hogy boldogultál reggel?
- Áh, simán ment. – legyintettem. - Nagyjából D középosztályba tartozott az a szörny… Viszont…
- Viszont?
- Elkéstem miatta fizikáról!- fakadtam ki, és dühösen rávágtam a padra, mire az egy nagy reccsenéssel ketté tört alattunk. Szerencsére csak néhányan vették észre, azok is vigyorogva nyugtázták, hogy valószínűleg kövér vagyok. Ha-ha.
- Kérlek hugi, a jövőben tartózkodj az ilyen megnyilvánulásoktól, mielőtt még összedöntöd a sulit. –vigyorgott Kurama, miközben felsegített a földről. Bólintottam, majd egy gyors puszit adtam neki.
- Bocsi rohannom kell, tesim lesz. Szia! – mondtam, majd elkezdtem a suli felé futni.
- Hé Kira! Utolsó óra után itt! – hátranézve bólintottam, majd becsaptam magam mögött a bejárati ajtót. Vagyis becsaptam volna, ha nem lengőajtó lenne. Gyorsan a tesiterem felé vettem az irányt. Ahogy beértem, láttam hogy barátnőim fent tartották a helyem.
- Sziasztok.- ültem le közéjük, és ledobtam a cipőm.
- Szia Sayoko! – Öhm, nos igen… Az emberi világban le kellett cserélnem a nevem, ahogyan bátyámnak is. Így lettem Youko Kirából Sayoko Minamino. Ő pedig Youko Kuramából Shuichi Minamino.
- Ezt nézd Say! Az új csukám! Nem király?- állt meg előttem a legjobb barátnőm, és meglóbálta előttem „Shining Star” feliratú vadiúj Converse tornacipőjét.
- Azta…
- Tudtam hogy tetszeni fog.- mosolygott, majd leült mellém, és egészen közel hajolt hozzám. – Hogy ment reggel?
Az én drága Hitomi barátosném. Egyike azoknak, akik tudják hogy démon vagyok. Kénytelen voltam elárulni, hiszen elég feltűnő volt a folyamatos hiányzásom, az hogy amilyen gyorsan felbukkanok olyan gyorsan tűnök el, és persze az idegességemben kivillantott rókafüleim. Szerencsére Hitomi teljesen máshogy reagált mint vártam. Nem rohant el visítozva, hanem érdeklődve végighallgatta történetemet, és azóta segít nekem, ha le kell lépnem. Vagyis falaz a suliban, meg ilyenek.
- Simán.- bólintottam. Átöltöztünk, és elindultunk ki a hátsó udvaron elterülő atlétikapályához. Egyik kedvenc tárgyam volt a tesi. Egyrészt egy nagyon jófej férfi volt a tanár, Mr. Robertson. Másrészt, démon mivoltomnak köszönhetően mindenféle fizikai dologban kiemelkedően jól teljesítek. Kurama ugyan sokszor mondta, hogy ne használjam ki a helyzetem, de ilyenkor csak legyintek. Elvégre, senkinek nem ártok vele, nem igaz?
- Jó reggelt, gyerekek! – köszönt vidáman a tanár.
- Jó reggelt, Mr. Robertson! – válaszoltuk kórusban.
- Úgy gondoltam, mivel ma ilyen remek idő van, egy kicsit focizunk. Persze csak a szokásos 3 kör után!- tette hozzá mosolyogva, mikor látta reménnyel teli arcunkat, hogy ezúttal elmarad a bemelegítés.
- Na indulás! Krissy vezesd a sort!
Krissy szintén a barátnőm volt, ő is remekül sportol. Suli után hip-hop edzésekre jár, táncos szeretne lenni. Ja, és persze ő is tudja hogy mi is vagyok valójában. Hasonlóan Hitomihoz. Gyorsan felzárkóztam mögé, és együtt vezettük végig a 3 kört. A foci remekül sikerült: rúgtam két gólt. Csak kár hogy egyik se a kapuban végezte.
- A szándék a fontos, Sayoko! – vigyorgott Krissy, aki természetesen öt gólt rúgott, telibe a kapuba.
- Igen, a szándék… Ha már tehetség nincs.- hallottam egy gúnyos hangot magam mögött. Meg se kellett fordulnom, tudtam hogy ki áll mögöttem.
- Mondja ezt az, aki csak a pom-pomos lányokig jutott, nem igaz Momoko?
Momoko Senshi. A plázák királynője. A suli királynője. A hadnemondjamkihogymik királynője. Egyszóval akit mindki utál, csak senki nem meri neki bevallani. Kivéve persze Krissyt, Hitomit és engem.
Momoko ciccegve megfordult, és eltipegett a saját osztályába. Mi is felfelé caplattunk a lépcsőn, hogy végigszenvedjünk még három órát.
- El sem hiszem hogy vége van mára. – sóhajtott Hitomi, és hátára vette a táskáját.
- Én inkább azt nem hiszem el hogy a matektanár képes volt dogát iratni! Mikor nem is mondta hogy tanuljuk meg. – füstölgött Krissy, majd felállt a helyéről.
- Na mindegy, csajok nekem sietnem kell. Edzésre megyek. Puszi!- mondta, és kisietett a teremből.
- Te is mész?- nézett rám Hitomi. Megvontam a vállam, és én is felálltam.
- Találkozok Kuramával. Nem tudom mit akar, de remélem nem megint valami gáz miatt hívat Koenma. Semmi kedvem hozzá.
- Értem. Hát akkor szia! Holnap.
- Holnap.- bólintottam, és lesiettem az udvarra. Kurama a kapunál várt rám, két másik sráccal együtt. Ahogy közelebb értem, már azt is meg tudtam állapítani kik azok.
Yusuke Urameshi, egy másik szellemdetektív. Ő egy másik suliba jár, és kissé fura figura, de bírom. A barátja, aki mellette állt, Kazuma Kuwabara. Nos, ha a hülyeség fogalmát keresné valaki, csak Kazumáig kell eljutnia. De persze nem csak az eszéről híres a srác. Remek harcos ő is, rengeteget segít nekünk, ha tud.
- Helló srácok!- köszöntem vidáman. Ám ahogy megláttam a többiek komor arcát, az én tekintetem is elsötétült. – Baj van?
- Nem tudjuk, de Koenma eléggé idegesnek tűnt. – válaszolt Yusuke.
- Már megint a kis cumizabáló…- sóhajtottam, majd barátaim nyomában átléptem az időközben megjelent átjárón.
Kopogtunk a főnök ajtaján, odabent pedig Koenma igen feldúlt arcocskája fogadott minket.
- Mi történt?- kérdezte Kurama.
- Hieit elrabolták.- felelte kertelés nélkül Koenma.
Ennek hallatára olyan súlyos nevetőgörcs fogott el, hogy le kellett ülnöm.
- Bocsi…- szabadkoztam, miközben könnyeimet törölgettem. – De kissé abszurd elgondolás hogy Hieit… HIEIT valaki el tudja rabolni… Hát ez… Na és ki volt az? Csak nem Yukina, amiért megint kint hagyta az ágyon a vizes törülközőt?- nevettem tovább.
- Bárcsak ilyen vicces lenne. Mukuro volt.
Yusuke hirtelenjében félrenyelte a nyálát, Kuwabara pedig hátbaveregette.
- Mukuro? De hát jó haverok a kiskölyökkel, nem?- kérdezte.
Koenma bólintott.
- Akkor most mi a probléma?
- Hát éppen ez!- csattant fel a kis cumis.- Ha Mukuro kedveli Hieit, akkor mégis mi a frászért rabolta el?!
- Talán nem is elrabolta.- vontam meg a vállam. – Lehet hogy csak nyaralni mentek, és elfelejtettek szólni.
- Igen? Akkor miért akar téged váltságdíjként?- kérdezte Koenma, majd bekapcsolt a TVjét, ahol Hieit láttunk, láncokkal kikötözve egy sziklafalhoz. A teste tele volt sebekkel, még a füléből is vér folyt. Majd bevillant Mukuro arca.
- „Ha vissza akarjátok kapni a barátotokat, hozzátok el nekem Kirát ma éjfélig a birodalmamba, különben… - itt nagy levegőt vett.- Hiei meghal.”
- Ez a húgomat akarja váltságdíjnak?!
- Engem akar váltságdíjnak? Na ezt az ici-pici hírt előbb is közölhetted volna.- mondtam falfehéren.
- Nincs más választásunk. Oda kell mennünk. Még ha csapda is. – jelentette ki elszántan Yusuke.
- Mi?!- ugrottam fel.- Eszem ágában sincs feláldozni magam azért a bokacirkáló Hieiért! Ennyire azért nem kedvelem!
Kurama mögém lépett, és átkarolta a vállam.
- Ki mondta hogy feláldozunk? Csak odamegyünk, és kiszabadítjuk.
Na persze… Ha ez ilyen könnyű lenne…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
