-         Mayu!!!- Nanami lélekszakadva rohant barátnője felé a suliudvaron.

-         Deh…jó..hogy..végrhe…utolértelek…- lihegte, miközben nekidőlt egy fának.- Már nagyszünet óta kereslek. Hol voltál?

-         Hát… Lent voltam az alagsorban, a Isizuki tanár úr ott tartotta a bioszt. – válaszolta Mayu, miközben leült a mellette lévő padra. Nanami lezuttyant mellé, és izgatottan kotorászni kezdett a táskájában.

-         Mit keresel?- kérdezte Mayu, a tőle telhető legkisebb érdeklődéssel, bár ez nehezen ment neki (hisz köztudottan kíváncsi lány volt).

-         Mindjárt…valahol itt kell lennie…- Nanami mintha meg sem hallotta volna.

Ez ment körülbelül még 5 percig,  Mayu már elővette volna bioszkönyvét házifeladatírás céljából amikor…

-         MEGVAN!- kiáltott fel a mellette ülő Nanami, és hátravetette gyönyörű ezüst haját.

-         Micsoda?- kérdezte meglepetten Mayu, és a barátnője kezében lévő, kicsit gyűrött rózsaszín levélre meredt.

-         Nem fogod elhinni kitől jött ez a levél! Még felbontani sem mertem… Gondoltam megvárlak vele téged, Sayokot és Ayumit is.

-         Hello!- a két említett ekkor ért oda hozzájuk.

-         Huh… El sem hiszitek milyen bunkó az új föcitanár… Vagy három gyereket lefeleltetett, de úgy, hogy a végén mindhárman sírva fakadtak… - Sayoko belekezdett a szokásos információkba- Ja, és képzeljétek! Jött egy új srác a suliba! A neve Shi…Mivan?- Sayoko kérdőn nézett a három lányra, akik nyálcsorgatva néztek a háta mögé. Sayoko megfordult, és elállt a szava. Egy iszonyú helyes, nála egy fejjel magasabb, aranyszőke hajú fiú állt.

-         Sziasztok!- köszönt a fiú.- Én vagyok az új srác, a nevem Shinji Nagisa. Isizuki tanár úr azt mondta, hogy keressek egy…egy…- elővett egy kis papírfecnit- egy Sayoko Tenshi nevű lányt. Állítólag ő fog körbevezetni, és amíg meg nem jegyzem mi hol van, segít eljutni a termekbe. Nem tudjátok ki az?

Sayoko bátortalanul felállt.

-         Én…én vagyok.- felelte. Shinjinek elakadt a lélegzete, hisz a lány eddig háttal állt neki. Most azonban tátott szájjal bámulta a lányt, hiszen Sayoko nem volt egy csúnya lány… Sőt! Kifejezetten szép volt, hosszú vörös haja, melyet most egy kék szalag tartott össze a feje tetején lévő lófarokban, szépen keretezte babaarcát, lila szemei pedig egyfajta kiscicást tekintetet adtak neki. Karcsú volt, és szimplán tökéletes. (Akárcsk Shinji…^^)

-         Nos…- szólt Sayoko- Akkor, talán holnap reggel, ha bejönnél korábban, szívesen körbevezetlek a suliban. De most sajnos  mennem kell…

-         Rendben. Akkor holnap reggel fél 7-kor, itt találkozunk!- mondta Shinji, és zsebébe süllyesztette kezeit.- Szia! Sziasztok!

-         Szia!- köszönt neki a 4 lány.

-         Apám Sayoko…- kezdte Mayu- Tudod mit jelent ez? Holnap reggel csak a tiéd a suli új leghelyesebb sráca! Ooooo…Te kis mázlista.

Sayoko még most is Shinji után nézett, majd visszafordult barátnőihez.

-         Tudom…De most induljunk haza! Ryo és Joke már toporzékolnak. Nézzétek!

Azzal a kapu felé mutatott, ahol a két említett fiú dühös ábrázattal tűrte, hogy Shinji megkörnyékezze a lányokat.

-         Oké, menjünk! Nanami! Otthon megmondod mi volt az a levél?- kérdezte Mayu.

-         Milyen levél?- Ayumi és Sayoko egyszerre tették fel a kérdést.

-         Persze, persze. De most induljunk, a fiúk már várnak!- azzal sejtelmesen mosolyogva futott oda  Jokehoz, majd megcsókolta.

-         Szia Nanami!- köszönt neki Ryo.- Ki volt az a srác?

-         Az új fiú. Sayoko fogja holnap reggel körbevezetni. Isizaki tanár úr kiutalta neki.

-         Maradj már Ayumi!- szólt rá Sayoko.- Nem utalta ki, csak megkért, hogy tegyem meg. És én örömmel megteszem!

-         Jólvan, jólvan! Nehogy már besértődj!- Ayumi békítően átkarolta barátnője vállát.- Amúgy, szerintem szerencsés vagy…Írtó helyes az a srác- súgta a fülébe.

Egymásra mosolyogtak, majd beültek a piros Toyota Corollába. Melléjük bezuttyant Nanami, Mayu, majd előre ültek Ryo és Joke.

-         Naaaa Joke, hadd vezessek én! Légyszi! Csak most az egyszer!

-         Nem Ryo! Tudod, hogy neked még nincs meg a jogsid, elkapnának a zsaruk, a nővéred pedig nem menthet ki minden alkalommal! Én vezetek, mert nekem szabad! És kész!

-         Felvágós…- Ryo durcásan bekötötte az övét.

Kikanyarodtak a suli elől, majd 10 perces utazás után elértek Nanamiék házához.

-         Nyitom az ajtót!- szaladt előre Mayu.

 A többiek bebaktattak utána, majd az utolsó (aki természetesen Ryo volt) becsukta az ajtót. Mielőtt leült volna a nappaliban, megcsörrent a mobilja.

      - Bocsesz. Fel kell vennem. Reika az.

Kiment a teraszra, majd pár perc múlva visszajött.

-         Mit akart a  nővéred?- kérdezte Sayoko, miközben egy adag sós mogyorót tett le húgai elé.

-         Azt mondta korábban végzett. Kérdezte hogy hol vagyok, mondtam hogy itt. Idejön. Ugye nem baj?

-         Nem, persze hogy nem! Akkor főzök neki kávét, biztosan fáradt.- azzal Mayu kiszaladt a konyhába, és feltett egy adag kávét. Mikor kiért, leült Ryo mellé, és kérdőn nézett Nanamira, aki színpadiasan megköszörülte a torkát.

-         Nos. Mint láttátok, itt egy levél- felmutatta a rózsaszín borítékot- amit mindannyian kaptunk. Gondolom, most az kérdezitek, kitől.- vigyorogva nézett végig barátai izgatott tekintetén.

-         A levél íróját mindannyian ismeritek. És szeretitek is. 3 éve hagyott itt minket, és Svájcba költözött.

-         Shina…- suttogta elhaló hangon Sayoko.

-         Igen. Shina az.- Nanami felbontotta a levelet, és felolvasta.

-         Nos tehát. Drága barátaim! Remélem jól vagytok. Sajnos, van egy szomorú hírem. A szüleim az elmúlt héten autóbalesetet szenvedtek, és meghaltak. Én jelenleg kórházban vagyok. A temetés holnap lesz, de nem várom el, hogy itt legyetek, hisz ti Japánban vagytok, én pedig itt Svájcban. A temetés után szeretnék Japánba menni, ez a hely ugyanis rossz emlékeket fog ébreszteni bennem, amíg csak élek. És mivel nincs ott semmim, szeretnék megkérdezni, hogy beköltözhetnék-e hozzátok? Ha nem, az sem baj, megyek szállodába. Azért, remélem hiányzom, mert ti nekem nagyon! Sok puszi lányok, és Jokeéknak is! Szeretettel: Matsushina Yamako  u.i.: A papírdarabkán van a számom, hogy tudjam, mire számítsak, kérlek hívjatok fel! Arigato…

Mindenki döbbenten ült, Nanami összehajtotta a levelet, és kivette a borítékból Shina számát.

-         Gondolom, meg sem kell kérdeznem hogy maradhat-e. – mindenki bólogat.- Nos akkor… Ki vállalja, hogy felhívja?

-         Én!- szólt Mayu.

-         Rendben, én akkor megcsinálom neki a vendégszobát.- csöngettek- Oh, megjött Reika. Ryo! Nyisd ki kérlek!

-         Ok!- Ryo az ajtóhoz futott, majd visszasétált, nyomában nővérével.

-         Sziasztok!- köszönt Reika, és leült Sayoko mellé. Hátra simította lilás-feketés tincseit, és hálásan nézett Mayura, aki egy adag kávéval tért vissza a konyhából, ahova időközben kifutott.

-         Mi ez az izgalom?- kérdezte Reika, hiszen mindenki olyan furcsán nézett az asztalon heverő rózsaszín borítékra.

-         Ez…- Ryo nyelt egyet.- Ez Shina levele. Holnapután jön.

Reika értetlenül megfogta a borítékot, kivette a levelet, és elolvasta.